2012-09-26 09:53:40• hírek • Szatmár.ro

Meghosszabbított bérletárusítás

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata értesíti a színházkedvelőket, hogy azok a tavalyi bérletesek, akik még nem váltották ki belépőiket, megtehetik azt 2012 szeptember 29-ig, - szombat - 13 óráig a színház jegyirodájában.

A tavalyi bérletesek helyét a tervezett szeptember 26 helyett 29-ig tartja fenn a jegyiroda. A társulat várólistára került bérletesei október 1-én és 2-án jelentkezhetnek bérleteikért a színház jegyirodájában, ugyanakkor ezen a dátumon a teljes bérletértékesítést is lezárja a Harag György Társulat.

A társulat jegyirodája felhívjak a korábbi évadban bérlettel nem rendelkező érdeklődők figyelmét arra, hogy a tavalyi bérletesek által idén el nem foglalt helyeket legkésőbb október 2-ig osztja le az új érdeklődők között, ezután már várólistáira sem áll módjában felvenni új érdeklődőket.

Akik eddig még nem iratkoztak fel egyik várólistára sem, és a tavalyi évadban nem rendelkeztek színházbérlettel, szintén október első két napján válogathatnak a fennmaradt helyek között.

Az ezután fennmaradó helyeket online is értékesítik a www.biletmaster.ro oldal segítségével.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: