2014-03-22 10:35:16• hírek • Szatmar.ro

Növelte a kolozsvári önkormányzat a kulturális rendezvények támogatását

A Kolozsvári Magyar Napok és egyéb magyar vonatkozású rendezvények is hathatósabb anyagi támogatásra számíthatnak - adta hírül pénteken a kolozsvári Szabadság című napilap.

A kolozsvári lap tudósítása szerint míg 2011-ben a kolozsvári önkormányzat egymillió lejjel támogatta a civil szervezetek kulturális és ifjúsági projektjeit, az idén már 4 millió 500 ezer lejt  szántak erre a célra.

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester elmondta, hogy javaslatára tavalytól külön tárgyalják a kiemelt, regionális jelentőségű rendezvényeket, amelyek között szerepel a Kolozsvári Magyar Napok, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Interferenciák fesztiválja, a Kolozsvári Állami Magyar Opera Bánffy Miklós Napok rendezvénye, a TIFF Nemzetközi Filmfesztivál, valamint az Ecsetgyár kortárs művészeti központ.

A Kincses Kolozsvár Egyesület a Kolozsvári Magyar Napok szervezésére az idén 130 ezer lejt kap (8,9 millió forint), miután tavaly 80 ezret, tavalyelőtt pedig 40 ezer lejt  szavazott meg az önkormányzat erre a célra. Az Ecsetgyárnak az idén 100 ezer lejt  hagytak jóvá a tavalyi 70 ezer lejhez képest, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Interferenciák fesztiváljára pedig 280 ezer lejt. Először kap a kiemelt projektek között támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Opera, amely a Bánffy Miklós Napok megszervezésére 50 ezer lej  támogatást kap az önkormányzattól.

A támogatott intézmények között tucatnyi magyar újság és folyóirat, kulturális, ifjúsági szervezet és iskola található.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: