2019-02-05 14:08:28• hírek • Bede Emőke

Meghátráltak a harmadik híd kivitelezése iránt érdeklődő cégek

A város harmadik hídjának közbeszerzési eljárása 2018. november 27-én indult el a közbeszerzések optimális lebonyolításáért felelős információs rendszer (SICAP) honlapján, a jelentkezők pedig 2019. január 19-ig tehették meg ajánlataikat. Bár több cég is érdeklődést mutatott a projekt iránt, azonban Szatmárnémeti polgármestere mégis arról a hírről számolt be a Szatmár.ro-nak, hogy ezek egyike sem lépett tovább az információkérésnél.

Kereskényi Gábor szerint a váratlan megfutamodás a kormány kiszámíthatatlan adó- és bérpolitikájának tudható be, a komoly cégek emiatt nem mernek elvállalni egy ilyen kaliberű munkát. A polgármester elmondta, a projekt költségtervét még 2017-ben készítették, s a terv értelemszerűen az akkori gazdasági helyzetet tükrözi. Azóta azonban kétszer emelték a minimálbért, de az is sokat nyom a latba, hogy 2019. január 1-től az építkezésben dolgozók minimálbére bruttó 3000 lejre nőtt.
 

Könnyen belátható, hogy a jelenlegi helyzet igen távol áll attól, mint amilyen két évvel ezelőtt volt, így a polgármester szerint következő lépésként mindenképp arra kell kérni a tervezőt, hogy készítsen egy új költségkalkulációt. Ennek során, egy reálisabb kép kialakítása érdekében figyelembe kell venni a megváltozott bér- és adóhelyzetet, illetve a megemelkedett anyagköltségeket is. Ha ez elkészül, akkor a hivatal a lehető legrövidebb időn belül ismét kiírja a közbeszerzési eljárást.
 

A beruházás összértéke egyébként 94.003.927 lej, ennek jelentős részét pedig a Helyi Fejlesztési Alap (PNDL) 2014-2020 kiírásának alapjaiból fogják fedezni, amelyet a 2017 decemberében a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériumával (MDRAPFE) aláírt szerződés biztosít. A műszaki terv szerint az új híd négysávos lesz és két tartóoszlop tarja majd feszítőpászmák (acélsodronyok) segítségével. Az autók mellett a gyalogosok és a biciklisek is gond nélkül közlekedhetnek rajta, számukra mind a két oldalon két-két lépcsőt építenek majd. A kivitelezési idő 30 hónap. Ami pedig a leendő nyertes céget illeti, a városvezetés mindenképp olyan cégre bízná a munkát, aki nem csak hírből ismeri a hídépítés „fortélyait”.


Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: