2019-04-23 12:32:52• hírek • m4port.hu / Ferrari

Meghatározó hétvége: érkeznek a Ferrari első fejlesztései

Az idei szezont meghatározó hétvégeként tekint a Ferrari az előttünk álló Azeri Nagydíjra. A csapat most veti be első komolyabb 2019-es fejlesztését, mely az eddigi problémákra kínálhat megoldást.

Az elmúlt három futam után sok találgatás folyt a Ferrari téli tesztekhez mérten csalódást keltő eddigi teljesítményéről. Egyesek szerint a megbízhatósági problémák, mások szerint az aerodinamikai koncepció hátráltatta leginkább a vörösöket. Tény, hogy a csapat a beállítások és az SF90-es működtetése terén kissé még bizonytalannak tűnt, és ez például abban is megnyilvánult, hogy riválisaival ellentétben a Scuderia nem vetett be igazán komoly újításokat az eddigi hétvégéken, mivel a rendelkezésére álló csomagot sem ismerte ki igazán.

 

Bakuban viszont változik a helyzet. Mattia Binotto már Kínában előrebocsátotta, hogy készül a Mercedeséhez hasonló, nagyobb leszorítóerőt előállító hátsó szárnyuk, most pedig csapata azerbajdzsáni előzetesében az eddigi nehézségeik megoldását célzó újításokat emlegetett. A szakember szerint a folytatás szempontjából meghatározó pillanatok várnak rájuk.

 

„Az első három verseny nem úgy alakult, ahogyan akartuk, de ez a nagydíj újabb fontos lépés lesz számunkra” – bocsátotta előre. „Jól felkészültünk, kielemeztünk minden adatot, amit eddig gyűjtöttünk, megvizsgáltuk, mely területeken tudnánk javítani, és dolgoztunk az autó beállításának módosításán, valamint az erőforrás használatának javításán is.”

 

Binotto hozzátette, a mostani fejlesztésekkel veszi csak kezdetét az idei „fegyverkezési versenyük”. „Lesz pár újdonságuk Bakuban, és ez lesz az első lépés az SF90-es fejlesztésében.”

 

Kínai harmadik helye után Sebastian Vettel is meghatározó időszaknak nevezte ezeket a heteket a szempontjukból. Elmondása szerint már kezdik érteni, mi hiányzik az új autójuktól, és azt is, milyen irányba kell továbbhaladniuk. A hiányosságaikra adott első válaszaik megmutatják, jól mérték-e föl a helyzetüket, és az is kiderülhet, mennyire ígérkezik rövidtávúnak, vagy esetleg elhúzódik-e a formán kívüli időszakuk és az eddig jellemző a teljesítményingadozásuk.

 

A Mercedes szerint a hosszú egyenese miatt Baku az e téren előnyben lévő Ferrarinak kedvezhet, ám Binotto már Kínában jelezte, nem ennyire egyszerű a helyzetük, és az sem magától értetődő, hogy jobban a padlógázas szakaszokon, mint ellenfelük. Rámutatott, a Ferrari eddigi egyik gyenge pontját jelentő gumikezelés sem lesz könnyű az utcai pályán. „Bakunak van egy hosszú egyenese, ami rendkívüli igénybevételt jelent az erőforrás számára, mind a belső égésű motor, mind a hibridrészek szempontjából. Eléggé könnyű az előzés ezen a pályán, részben a DRS miatt, és főleg idén, amikor nagyobb a hatása, mint eddig volt. A pálya felülete nagyon sima, ami miatt a gumikopás mértéke kicsi ugyan, de a gumikat nehéz is lesz emiatt a hőmérsékleti tartományukba vinni. Az eddigi tapasztalatok alapján nagy a valószínűsége a biztonsági autónak, amit fontos lesz észben tartani a versenystratégia megalkotásakor” – összegezte, milyen kihívások várnak rájuk.

 

Versenyzője, Sebastian Vettel hozzátette, ugyanolyan dilemmával kell majd szembesülniük az egyenesekben és a lassú kanyarokban nyújtott teljesítmény szempontjából, mint legutóbb Kínában. „Bakuban nagy kihívás megtalálni a megfelelő szárnybeállításokat, hiszen jó tapadásra van szükséged a lassú kanyarokban, de elég gyorsnak kell lenned az egyenesekben, ahol sok időt töltesz padlógázon. Ez nem egy könnyű kompromisszum.”

 

A Ferrari az elmúlt két versenyen erőfölényben volt az egyenesekben, ám a kanyarokban jócskán lemaradt a Mercedestől. Utóbbi csapat úgy véli, kínai győzelmét a nagyobb leszorítóerőjének köszönhette, valamint annak, hogy több időt tudott nyerni a vörösökkel szemben a lassú kanyarokban, mint amennyit ők nyertek velük szemben az egyenesekben. Ilyen tekintetben érdekes lesz látni, Bakuban milyen irányban billen el a mérleg nyelve, és a maranellóiak rátalálnak-e egy olyan középútra, amely sikerre vezetheti őket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: