2020-05-03 12:46:42• hírek • Szatmár.ro

Meghalt Szilágyi István, mindannyiunk Lópici Gáspárja. A rendőrség nem zárta ki a gyilkosság lehetőségét sem

Vasárnap reggel holtan találták Szilágyi István színművészt.

A Lópici Gáspárt alakító 82 éves színész a Blikk információi szerint egy fejére mért ütésbe halt bele. A lap úgy tudja, a tragédia a kora reggeli órákban történt. A gyanú szerint a fia végzett vele, egy szerszámmal több ütést mért az idős művészre. A helyszínelés jelenleg is tart, Szilágyi István fiát elvitték a rendőrök. A férfi korábban előzetesben is ült édesapja bántalmazásáért, de a szülei ekkor is kitartottak mellette, és mindent elkövettek, hogy szabadlábra kerüljön.


"Szilágyi István 1937-ben született Gyomán, és 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután az egri Gárdonyi Géza színháznál kezdett játszani, majd a Pécsi Nemzeti Színházban, 1976-ban pedig a Vígszínház tagja lett. 1959-ben az Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé, majd 1968-ban ismerte meg az egész ország a Bors című tévésorozat Sipos uraként. Neve később szinte egybeforrt az 1974-ben bemutatott Keménykalap és krumpliorr című magyar filmsorozat Lópici Gáspárjáéval. 


1979-ben csatlakozott a Mafilm társulatához, ötven éves pályafutása során pedig számtalan filmben játszott: a Talpuk alatt fütyül a szél, A Pogány Madonna, a Te rongyos élet, a Lutra, A legényanya, a Hamis a baba, A három testőr Afrikában, A napfény íze, a Csak szex és más semmi, illetve a Zimmer Feri 2 szereplőjeként is láthatta az ország. A Tenkes kapitányában Pityik őrmestert, az 1980-as Indul a bakterházban a piócás embert alakította. Mindezek mellett a Bujtor-filmek karakterszereplője, és a '90-es években a Lottó reklámarca volt. 1998-ban lett a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol egészen 2016-os nyugdíjazásáig dolgozott.


Az elmúlt években a magyar sajtó sokat cikkezett az Aase-díjas magyar színművész nehéz anyagi helyzetéről, egészségügyi problémáiról, illetve lakhatási körülményeiről. Szilágyi István 2018-ban balesetet szenvedett, ami miatt sokáig csak járókerettel tudott közlekedni, de később szerencsésen felépült.  Feleségével, Humenyánszky Jolán szobrászművésszel és fiukkal szörnyű körülmények között éltek. Operatőrként dolgozó fia hitelcsapdába került, így a család több millió forintos adósságot halmozott fel, a színész nyugdíja pedig igen kevés volt. Tűzifát is adományként kaptak, élelmiszerrel pedig sokszor jótevőik látták el őket" - ismertette a helyzettel kapcsolatban a femina.hu.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: