2015-01-07 20:41:23• hírek • MTI

Meghalt Csehország legidősebb állampolgára

Meghalt szerdán a Cseh Köztársaság legidősebb állampolgára, a 109 éves Vlastimila Cesková - közölte a Deník.cz hírportál az Észak-Morvaországban élő család tájékoztatására hivatkozva.

Cesková, aki aktív korában általános iskolai tanító volt, 1905. március 2-án született. Az Olmütz (Olomouc) városhoz közeli Jarcovában élő asszonynak két gyermeke, öt unokája és 12 dédunokája volt.

"A nagymama sokat olvasott, rendszeresen nézte a tévét, érdeklődött a világ dolgai iránt és évente néhányszor fodrászhoz is eljárt. Tavaly októberben a helyhatósági választásokon is leadta szavazatát" - mondta újságíróknak egyik unokájának felesége, Hana Cesková.

A cseh nyugdíjbiztosítási alap nyilvántartása szerint Cesková elhunyta után a Cseh Köztársaság legidősebb lakója egy Pilsen (Plzen) melletti falucskában élő asszony. Szintén 1905-ben, de áprilisban született. Két másik idős asszony 1907-ben született, míg a mai legidősebb cseh férfi 1908-ban látta meg a napvilágot.

Csehország eddigi legidősebb lakója a prágai Marie Bernátková volt, aki 1968-ban hunyt el 111 éves korában. Az ország legidősebb férfi állampolgára Josef Flandera volt. A férfi az észak-morvaországi Habarticében élt és 2010-ben 110 éves korában hunyt el.

A nyugdíjbiztosítási alap adataiból kitűnik, hogy jelenleg Csehországban 920 száz, illetve ennél több éves személy él. Közülük 774 nő. A legtöbb százéves Prágában (161) és Dél-Morvaországban (126) él. Minden idős cseh állampolgár a századik életéve betöltésekor kétezer koronás - mintegy 23 ezer forint - nyugdíjemelést kap, s a munkaügyi és népjóléti miniszter személyesen gratulál neki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: