2013-02-15 16:33:06• hírek • Szatmár.ro

Meghallgatták a romák gondjait

Péntek délben a Szatmár Megyei Prefektúra találkozót szervezett a roma közösségek vezetői és a különböző hatóságok képviselői között. A Közegészségügyi Igazgatóság képviselője felhívta a romák figyelmét a TBC terjedésének veszélyeire, a közösségi vezetők pedig panasz-áradatot zúdítottak a jelenlevőkre.

Havonta szerveznek hasonló találkozót a Prefektúrán, de a mostaninak egy konkrét apropója is volt. Az egyik Szatmár megyei faluban egy súlyosan TBC-beteg roma asszony nem volt hajlandó orvoshoz menni, emiatt pedig már a közösség fordult a polgármesteri hivatalhoz, hogy tegyen valamit az ügyben. A nőt végül is sikerült meggyőzni és elindítani a gyógykezelést, a prefektúra vezetői viszont úgy érezték, hogy tudatosítani kell a roma közösségekben a TBC veszélyeit. A Közegészségügyi Igazgatóság képviseletében ezért Lidia Tamas tartott rövid előadást a TBC terjedéséről. Elmondta: az, aki három hétnél tovább köhög és ez nem fogható sem meghűlésre, sem dohányzásra, ajánlatos, hogy kivizsgáltassa magát. A betegség alacsony lázzal, fáradékonysággal, étvágytalansággal és persze köhögéssel jár - és fertőző. A felnőttek testének védekező-képessége erősebb, de gyerekek könnyen elkaphatják a betegséget, ami az ő esetükben akár halállal is végződhet.

Gondok az Ostrovuluion

Ezt követően kicsit eltért a témától a beszélgetés, ugyanis előbb az Ostrovului utcai CD2-es tömbház roma képviselője, majd a szatmárzsadányi romákat képviselő férfi kért szót. Az Ostrovului utcán a patkányok okoznak gondot, s hiába kérték a lakók a Polgármesteri Hivataltól a rágcsálóirtást, erre még nem került sor. Gondot jelentenek továbbá a tömbházban azok a lakók, akik nem hajlandók áldozni a kanalizálásra vagy a közös kiadásokat nem fizetik. Marcela Papici alpolgármester megnyugtatta a roma képviselőt, hogy azok, akik nem hajlandóak beilleszkedni a lakóközösségbe, áprilisban ki lesznek költöztetve a tömbházból.

Szatmárzsadány - maga a vadnyugat

A szatmárzsadányi roma képviselő is gondokról mesélt: a romák lakta településrészen nincs áram, nincs a lakásokba víz bevezetve, az ott lakók pedig személyi okmányokkal sem rendelkeznek. Utóbbi különösen azoknak jelent gondot, akik el szeretnék hagyni az országot - ideiglenes, fél vagy egy évre szóló személyivel ezt nem lehet megtenni. Torja Ionel, a Szatmárnémeti Lakosságnyilvántartó Közszolgálat igazgatója elmondta: többször próbáltak személyi igazolványt csinálni a roma közösség lakóinak, de akárhányszor kimentek a helyszínre, alig volt érdeklődő, közülük is a legtöbben nem rendelkeztek a személyi elkészítéséhez szükséges minimális pénzösszeggel. Ráadásul az össze-vissza felépített viskók többségének pontos címe sincs, így nincs milyen címet beírni a személyibe.

A víz és áramellátással kapcsolatban Papici alpolgármester asszony válaszolt. Az összeeszkábált építményekbe áramot nem lehet bevezetni, mert tűzveszélyes lenne. Ivóvízkutakat pedig többet is állítottak a környéken, ám mindegyik "magától elromlott". Nagy valószínűséggel a kutakat a Polgármesteri Hivatal fogja megjavítani.

A roma vezető azt is nehezményezte, hogy nem jár rendőr a környékükön, így gyakoriak a verekedések és egyéb bűncselekmények.

Szilágypérben a maszkosoktól félnek

A szilágypéri roma vezető azt nehezményezte, hogy egy nap hajnali hat órakor törték rá a házak ajtaját a romákra a csendőrök. A csendőrség megerősítette ennek tényét, de közölték: a helyi polgármesteri hivatal jelezte, hogy gond van: mindennapos a verekedés, a köz- és magánvagyon rongálása, a lakók és a polgármesteri hivatal dolgozóinak fenyegetése.

A csendőrök akkor nyilvántartásba vettek minden felnőttet és felhívták mindenki figyelmét: ne fogadjanak a házukba senkit, akiről úgy sejtik, hogy bűnt követhetett el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: