2013-02-13 17:05:50• hírek • Kocsis Zoltán

Meghaladja az ötezret a gazdasági árvák száma Szatmár megyében

Szatmár megyében közel másfél ezer olyan gyerek él, aki hónapokig nem láthatja egyetlen szülőjét sem, mivel azok huzamosabb ideje külföldön tartózkodnak, ott próbálván megkeresni a napi betevőt. Azon gyerek száma, akiknek csak egy szülője van külföldön jóval nagyobb - meghaladja az ötezret!

A Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztályának felkérésére a Szatmár Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont nagyszabású felmérést készített annak kiderítésére, hogy hány olyan gyerek él Szatmár megyében, akiknek egyik vagy akár mindkét szülője huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. Az adatbázis elkészítésének sajnálatos módon tragikus apropója is adódott az utóbbi időben, hisz a tavaly volt rá példa, hogy az önmagát elhagyatottnak érző kamasz véget vetett életének.

A felmérés döbbenetes számokat hozott napvilágra: Szatmár megyében 5108 olyan iskoláskorú gyerek van, akinek legalább az egyik szülője külföldön él. Hangsúlyozzuk, itt csak az iskolás gyerekekről van szó! Az óvodásokról és az annál is kisebb gyerekekről esetében számukat senki sem ismeri.

A rendkívül precíz és aprólékos adatokból kiderül, hogy a városi környezetben élő iskolások közül 2651-nek tartózkodik szülője külföldön. Közülük 1855 gyereknek csak az egyik, 796-nak pedig mindkét szülője gyerekeitől távol próbálja megkeresni a napi betevőt. A számok vidéki környezetben sem különböznek jelentősen: 1173 gyereknek él egyik szülője külföldön, 684-nek pedig mindkettő - összesen tehát 2457 gyerek nem tudja megölelni mindkét szüléjét lefekvés előtt.

Tekintve, hogy Szatmár megye lakosságának közel harmada Szatmárnémetiben él, nem meglepő, hogy a gazdasági árvák jelentős rész itt él: 1134 gyereknek van egy, 366-nak pedig mindkét szülője külföldön. A megyei viszonyokat ismerők számára nem meglepő, hogy e tekintetben Avasfelsőfalu áll a második helyen. Az viszont megdöbbentő, hogy a gazdasági (fél)árvák száma közel fele a tízszer nagyobb lakossággal rendelkező Szatmárnémetiben regisztráltakénak - 762. Elgondolkodtató, hogy az egész város lakossága, a 2011-es népszámlálás hivatalos adatai szerint, alig 9881! Arányaiban messze itt a legmagasabb azon gyerek száma, akinek mindkét szülőjük távol van tőlük: 341.

Tasnádon 103 gyerek kénytelen lemondani egyik, 31 pedig mindkét szülő jelenlétőról. Talán meglepő módon a városok rangsorában Sárközújlak található a negyedik helyen: 125 gyereknek van legalább egy szülője külföldön, közülük 38-nak mindkettő. A megye második legnagyobb városa, Nagykároly csak az ötödik ebben a sorban: 90 félárva és 8 árva gyerekkel. A legkevesebb gyerek Erdődön kénytelen nélkülözni szüleit: 32-en. Közülük 12 mindkét szülőjét, 20 pedig „csak" az egyiket.

Ami a falvakat illeti, nem meglepő módon az Avas vidékén él a legtöbb gyerek szülei fizikai-lelki támogatása nélkül. A több, mint hatezer lakosú Turcon 302 (57 esetben mindkét szülő), a 4700 lakosú Kányaházán 198 (55 esetben mindkét szülő), Kisgércén 166, Terepen 145, Nagytarnán 11, Avasújfaluban pedig 57 gyerek él szülei nélkül. A másik véglet Ombod (1), Érendréd (2), Szamoskrassó és Érszakácsi (4), Csomaköz és Túrterebes (5), Szatmárpálfalva, Szaniszló, Szokond, Krasznaterebes (6).

Adrina Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke felszólította a tanfelügyelőség munkatársait: igyekezzenek kidolgozni egy olyan programot, amely a lehetőségekhez mérten segíteni tud ezeken a gyerekeken. „Sajnálatos módon éppen akkor nincsenek mellettük a szüleik, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk", mondta Stef.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: