2018-08-29 08:06:26• hírek • Közlemény

Meggyűlt a borászok baja az idei nyárral

Az idei nyár rendesen megdolgozta a borászok tűrőképességét, kaptak hetekig tartó esőt, majd még ugyanannyi szárazságot mellé.

Serli Csilla, a Nachbil Borászat borszakértője elmondta, bizony nem volt könnyű felvenni a harcot az időjárás viszontagságaival az elmúlt pár hónapban. Olyannyira nem, hogy idén tíz nappal hamarabb kellett megkezdeni a fehér szőlőfajták szüretelését, pedig már tavaly is előrébb tolódott az egyébként szüretelésre előírt időszak.


„Már tavaly is hamarabb kellett kezdenünk a fehér fajták szüretelését, idén viszont az előző évi csúszáshoz képest is tíz nappal előrébb hoztuk a dátumot, azaz  augusztus 9-én megkezdtük a munkát. Bio borászat lévén erősen függ mindenféle tevékenységünk az időjárástól. Nagyon kell figyelnünk arra, mikor várható csapadék, fel kell vennünk a harcot a fel-felbukkanó betegségekkel is, egyszóval körültekintőnek kell lennünk, ha azt szeretnénk, jó legyen a termés” – mesélte Csilla.


Hozzátette, kiemelten fontos a prevenció, tehát a megelőzés, a felkészültség. A permetezési napló betartása például elsődleges, amihez viszont tudni kell, mikor fog esni, mikor várható csapadék. A nyár kezdetén tomboló esőzések, majd a hirtelen beálló forróság bizony feladták a leckét a szakembereknek. A gyorsan jött melegtől a szőlő rohamtempóban kezdett el érni, ráadásul több fajta – amelyeknek a beérési ideje normál esetben nem esik egybe – egyszerre került szüretképes állapotba, ami szintén nem segített a helyzeten.


Arról már ne is beszéljünk, hogy folyamatosan mérni kellett a szőlőfajták cukor- és savtartalmát is. A nagy meleg, és ezáltal a fokozott érési folyamatok miatt egyre csak emelkedett a cukortartalom, amit mindig figyelemmel kellett tartani a megfelelő minőség elérése érdekében. A fehér szőlő esetében  ráadásul kiemelten fontos a megfelelő savtartalom is, ezért ez is különös odafigyelést kívánt meg a borászoktól.


Egy szó, mint száz, a Nachbil pincészet szőlőfajtái idén is a megszokott színvonalat hozzák, a csapat szívét-lelkét beleadva dolgozott azon, hogy elégedetten koccinthassunk majd továbbra is a nagy alkalmakkor.  Egészségünkre!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: