2018-05-07 08:41:49• hírek • Bede Emőke

Meggyűlik a szatmáriak baja a mobilszolgáltatókkal

Mozgalmas hónap volt az április a fogyasztóvédők számára: amellett, hogy nyolc helyszíni ellenőrzést tartottak, számos fogyasztók által benyújtott panaszt is kivizsgáltak.

A négy országos és négy regionális akció során 33, különféle szolgáltatásokat nyújtó céget írásos figyelmeztetésben részesített az OPC, 23-an azonban nem úszták meg pénzbírság nélkül. Ezek összértéke eléri a 74 400 lejt. A rajtaütésszerű ellenőrzések mellett azonban olyan esetekben is el kellett járniuk, melyeket a felháborodott fogyasztók jelentettek be a hivatalnál.
 

Április 2. és 27. között összesen 33 panasz futott be az OPC-hez, ezek közül azonban hármat átírányítottak más szervek felé. A többi esetben szerencsére sikerült rövid időn belül következtetésre jutni: 23 alkalommal a fogyasztó javára döntöttek, hét esetben azonban megalapozatlannak találták a bejelentést.
 

S hogy mi okozza a szatmáriaknak a legtöbb fejtörést? A telekommunikációs cégek által nyújtott szolgáltatások. Sokan panaszkodtak ugyanis arra, hogy az egyes cégek nem tartják magukat az előfizetés szerződésében foglaltakhoz, pl. indokolatlanul emelnek tarifát, tv-csatornákat vesznek ki a választott csomagból, stb. Emellett többen jelezték a fogyasztóvédelem felé azt is, hogy bár érvényes garanciával rendelkeznek a frissen vásárolt készülékeket - mobiltelefont, mosógépt, légkondit -  illetően, ezt mégsem tudják érvényesíteni.
 

Sajnos nem ők az egyetlenek, akiknek meggyűlt a baja a szolgáltatókkal, többen tettek bejelentést a futárvállalatokra, de még az autószerelőkre is. Végül, de nem utolsósorban azok a fogyasztók sem hagyták magukat, akiknek az újonnan vásárolt, de silány minőségű cipőkkel akadt gondjuk, és ezt az adott üzletek nem voltak hajlandóak orvosolni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: