2015-11-30 14:04:39• hírek • Szatmár.ro

Meggyújtották az első gyertyát

A Szent Család templomban vették kezdetüket Szatmárnémetiben az adventi ifjúsági imaórák.

A vasárnap esti szentmise végén kisebb tömeg állt a szatmárnémeti Szent Család templom előtt és várta a lehetőséget, hogy beléphessen Isten házába. Azok a hívek alkották ezt a tömeget, akik a városból és a környező falvakból zarándokoltak oda, hogy részt vegyenek az első adventi ifjúsági imaórán. Négy hét maradt Karácsonyig, a fiatalok az imaóra keretében meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, készítve lelküket Krisztus fogadására. Advent ugyanis a megszülető Krisztus várásának időszaka, amire az ifjúság idén nem csak gondolatban, de a kimondott szavak szintjén is készül: az imaórák tematikája a szavakra épül, az első találkozás fogalomkörét pedig a „bátorító szavak" adták.

A résztvevők az imák és énekek mellett együtt elmélkedtek. Így, a szavak súlyán és fontosságán elgondolkodva mondták, ezek nem csupán az egyszerű közlés megvalósításának eszközei, hanem szimbólumok, amelyekkel az élet, az érzékelés mélyebb üzeneteit közöljük egymással. A kimondott szavak megmutatják a közlő tapasztalatait, de kapcsolatainak minőségét is, ezért kérték, hogy Isten adventben és azon kívül is formálja őket, tegye kapcsolataikat élőbbé, érzékelésüket és közlésüket valóságosabbá, a hithez és annak középpontjához, Istenhez közelibbé. Kérték továbbá, hogy tudják egymást szavakkal bátorítani, a jó melletti kitartásban segíteni.

Ebben nyújthatnak segítséget a találkozások, a közös imák is, így az adventi ifjúsági imaórák, amelyek következő állomása december 6-án, este hét órától, a Szentlélek templomban lesz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: