2010-06-13 23:06:06• hírek • Szatmar.ro

Megették a kengurukat a németek

fotó: dfb.de
fotó: dfb.de

Németország kombinatív, ötletes játékával kiütötte Ausztráliát.

Miután vasárnap délután Ghána egy büntetővel legyőzte Szerbiát, a D csoport másik két csapata is bemutatkozott. Némi rosszindulattal azt is írhatnánk, hogy igazából csak Németország tette ezt meg, mivel Ausztrália nem igazán volt a pályán.

Pedig a találkozó egy hatalmas ausztrál helyzettel indult, amikor Lahm blokkolta Garcia közeli lövését egy kavarodás közepette. Talán ettől „ijedtek" meg a németek, akik úgy döntöttek, hogy itt az ideje megmutatni, ki is az úr a pályán. A 7. percben az amúgy német származású Schwarzer kapus még védeni tudott Klose hatalmas helyzeténél, egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt: Müller tett vissza egy labdát jobbról, a hosszú oldalon érkező Podolski pedig futtában a kapuba bombázott. Ez volt mellesleg a vb. első olyan gólja, amelyet csatár szerzett akcióból!

Bár ezt követően Garciának volt egy ígéretes lövése, Németország komoly mezőnyfölényt alakított ki. Schweinsteiger és Özil középen, Podolski és Müller pedig a két szélen rendkívül sokat dolgozott, egyérintős játékukkal és ritmusváltásaikkal az ausztrálok nem tudtak mit kezdeni. Főleg a német jobb oldal volt aktív, ahol Lahm, Müller és az oda kihúzósó Özil rendkívül sok gondot okozott. Így hát nem csoda, hogy a németek sorra alakították ki helyzeteiket: Klose előbb mellé lőtte Podolski beadását, a 29. percben azonban befejelte Lahm remek beívelését (Kellett ehhez Schwarzer hibája is, aki rosszul mozdult ki kapujából). Futószalagon jöttek ezt követően is a német helyzetek, Özil pörgetését Neill a gólvonalról vágta ki, Khedira fejese kevéssel tévesztett csak célt, majd még a szünet előtt Özil már a kapus mellett is elvitte a labdát.

A második félidőt kissé bátrabban kezdték az ausztrálok és bizony jogosan reklamáltak egy büntetőt, amikor Cahill fejese után Mertesacker kezein akadt el a labda. Néhány perccel később a szünetben beállt Holman próbálkozott lövéssel, ezzel azonban el is lőtték puskaporukat a kenguruk. Akik aztán az 56. percben kerültek végképp kilátástalan helyzetben, amikor Cahill (talán kissé túlságosan szigorúan) egyből piros lapot kapott, miután hátulról belecsúszott Schweinsteigerbe.

Ezután a németek kombinatív, szellemes, egyérintős játéka még inkább érvényesült, amihez hozzájárult, hogy az ausztrálok egyenesen pocsékul alkalmazták a lesre állítást. Özil, Klose és Podolski lövései azonban nem fogtak ki Schwarzeren, nem úgy, mint Müller, aki élete első vb. meccsén egy pazar csel után szinte a teljes védelmet elfektette, majd belőtte a harmadik gólt. Három perccel később újabb iskolajátékot produkált a német csikócsapat, aminek a végén Cacaut találta meg a labda, aki közelről nem is hibázott.

A végén a Nationalelf nem erőltette a dolgot, a másik oldalon pedig Holman lövése legalább egy kicsit még megmozgatta Neuer kapust, ám újabb gól már nem született.

Németország az idei vb. eddigi legmeggyőzőbb játékát produkálta (igaz, a mezőny fele még nem lépett pályára), és tökéletesen kijött, hogy a Bundesliga klubjai az utóbbi időben rendkívül komoly szerepet szentelnek a fiataloknak, aki, bár sokan alig léptek pályára a válogatottban, mégis elképesztő magabiztossággal és tudatossággal játszottak. Bár kétségtelen, hogy a csalódást keltő Ausztráliánál csak nehezebb feladatok várnak a csapatra, Németország komoly szerepet játszhat ezen a világbajnokságon (is.) Ausztrália, ha nem szedi össze védelmét és bátorságát, akkor csúnya égésbe szaladhat bele a későbbiekben.

Németország - Ausztrália 4-0
gólok: Podolski (8.), Klose (26.), Müller (68.), Cacau (70.)
Németország: Neuer - Friedrich, Mertesacker, Badstuber, Lahm - Khedira, Schweinsteiger, Özil (Gomez, 74.) - Müller, Podolski (Marin, 81.), Klose (Cacau, 68.)
Ausztrália: Schwarzer - Neill, Moore, Chipperfield, Wilkshire - Valeri, Culina, Grella (Holman, a szünetben), Emerton (Jedinak, 74.), Cahill - Garcia (Rukavytsya, 64.)
kiállítva: Cahill (56.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: