2010-12-30 13:38:57• hírek • Szatmar.ro

Megerőszakolt nagymama

Az ünnepek nem mindennapos eseteket tartogattak a Szatmár Megyei Rendőrség számára. Karácsony éjszakáján például egy 80 éves hölgyet próbált megerőszakolni egy 29 éves fiatal férfi.

December 25-én reggel azzal riasztotta a 31 éves B. Levente a nagykárolyi rendőrséget, hogy a 80 éves nagymamája erőszak áldozata volt. A bejelentés szerint éjjel 4 órakor valaki betört a 80 éves nagymama házába, és meg akarta erőszakolni. Az ellenőrzésekből kiderült, hogy a tettes a tetőn át hatolt be a lakásba úgy, hogy félretolta a cserepet, és bemászott.

Miután meg akarta erőszakolni, élelmiszereket sajátított el és elhagyta az idős hölgy lakását.
A nyomozás során a Nagykárolyi Rendőrség azonosította a tettest, és kiderült, hogy a bűntényt a 29 éves Iuliu P. nagykárolyi lakos követte el. A férfit elfogták, és előzetesen letartóztatták erőszak és rablás kísérlete miatt.

Az ünnepek során több lopási esettel találkoztak a rendfenntartók, mint egy átlagos napon. A legtöbb esetben élelmiszert, vagy ital próbáltak meg eltulajdonítani. Az elkövetők talán arra számítottak, hogy karácsonykor nem dolgoznak a rendőrök, vagy csupán csak arra vágytak, hogy legyen valamijük, amit az ünnepi asztalra tehessenek. Szokondon például két fiatal 150 kilogramm krumplit és 50 litert bort lopott, amelynek értéke meghaladja a 600 lejt, szerdán pedig egy szatmárnémeti nőt és egy férfit kaptak el, amint élelmiszereket próbáltak kicsempészni az egyik szupermarketből 150 lej értékben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: