2009-12-02 16:44:02• hírek • Parajdi Andrea, Löchli István

Égnek az ünnepi fények a városban

Már csak a hó hiányzik ahhoz, hogy igazán érezhessük a téli ünnepek hangulatát Szatmárnémetiben. November 30-án este ugyanis kigyúltak a karácsonyi fények és egészen január közepéig égnek majd. Az ünnepekre való készülődés idejét a köztereink is kellemesebbé varázsolják.

A Karácsonynak a túlélést szimbolizáló fenyőfa mellett számos jellegzetessége van. Jézus születésének ünnepén például a díszfényeknek is jelentős szerepük van hiszen a tűz, a fény és a meleg mind-mind a hosszú élet jelképei. Ahhoz, hogy egy ilyen keresztény ünnep igazán hangulatos legyen nem elég ha csak az otthonunkban érezzük a melegséget, ma már szinte elvárjuk, hogy a város is ünnepi külsőbe burkolózón.

A városvezetés - ha recesszió is van - egy ilyen célra mindig elő kell teremtse a szükséges összegeket. Szatmárnémetiben annak ellenére, hogy a tavalyi évben a díszkivilágításra szánt összeg majdnem 40%-al több volt mint az idei keret, az ünnepi fénykavalkád most is esztétikusra sikeredett és így szerényebben is meghozza a tőle várt hatást. A tavalyi 280 ezer lej helyett, az idén 175 ezer lejből kellett gazdálkodni, így a díszkivilágítás megszervezését újragondolta a városvezetés, és főként a városközpontra és a parkokra összpontosította a „fényfűzért".

Egy kisebb összeget felhasználva a nagyobb útkereszteződésekbe és a lakónegyedekbe is becsempészték az ünnepi fennkölt légkört, azonban ebben az évben mellőzték a városba vezető sugárutak díszítését, mert hatásuk elenyésző, ám költségük jelentős. Az óriásfenyőfákkal idén sem fukarkodtak, ugyanis nyolc karácsonyfát helyeztek el a város különböző részein.

Az idei évi díszkivilágítás azért is lehet különleges, mert egy olyan kolozsvári cég nyert jogot az égők elrendezésére, aki eddig még Szatmárnémeti köztereit sosem díszítette, így az ötletei még újszerűek lehetnek a szatmáriak számára. Körbejártuk este a várost, hogy hangulatos karácsonyi fotókkal lepjük meg olvasóinkat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: