2014-07-23 16:43:39• hírek • Kocsis Zoltán

Megérkezett Bukarestbe az első száz iskolabusz

Július 23-án, szerda délután a bukaresti Victoriei téren Victor Ponta miniszterelnök hivatalosan is átvette az első száz iskolabuszt. A következő fél évben Szatmár megye 27 járművet kap.

Ponta március elején írta alá azt a 16 millió eurós szerződést, amelynek köszönhetően Románia az Opel Trabus márkájú mikrobuszokat megvásárolta. „1258 busz 1258 település számára, politikai színezettől függetlenül", áll a kormányfő hivatalos Facebook-oldalán. Ugyanott ígéretet tesz, hogy a kormány igyekszik segíteni azon tanügyi infrastrukturális beruházások befejezését, amelyek még 2007-2008-ban kezdődtek el.

Amint arról korábban beszámoltunk, Szatmár megyében összesen 27 önkormányzat 27 iskolabuszt kap. A járművek két körben érkeznek majd meg. Az első körben Ákos, Krasznabéltek, Börvely, Kányaháza, Kálmánd, Kisgérce, Majtény, Szatmárudvari, Ráksa, Turc és Szamosborhíd jut hozzá a buszokhoz, szeptemberig. Egri, Érendréd, Batarcs, Bikszád, Érkávás, Homoród, Lázári, Aranyosmeggyes, Mikola, Avasújváros, Kolcs, Piskolt, Tasnádszántó, Nagytarna, Tarsolc és Szatmárhegy a második körben, legkésőbb decemberig kapja meg a járműveket.

A szerdai, bukaresti hivatalos átvételen minden megye két-két polgármestere volt jelen. Szatmár megyét Pop Dumitru szatmárudvari és Betea Toma ráksai polgármester képviselte.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: