2014-03-26 14:57:37• hírek • Szatmár.ro

Megéri DSD-központban német nyelvet tanulni!

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium német kórusa Bécsben és Münchenben fog fellépni.

Szatmárnémetiben három iskola van, amely Németországgal komoly partnerkapcsolatban áll és ennek köszönhetően elérhetők a diákok számára az ország által elismert DSD2-es és DSD1-es német nyelvvizsgák. A magyar középiskolák közül egyedül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium DSD-iskola, szerdán pedig ennek előnyeiről tájékoztatták a sajtó képviselőit. A sajtótájékoztatóra annak apropóján került sor, hogy Pataki Enikő igazgatónő március 13. és 15. között részt vett a Bukarestben megtartott DSD-iskolák konferenciáján.

Előnyök pedig akadnak bőven, főleg azoknak, akik egy idegennyelv elsajátítása mellett egy újabb megtanulását is komolyan veszik.

A Kölcseyben fő idegen nyelvként az angolt tanítják, második nyelvként pedig a németet. Előbbit már kötelező alap idegennyelvként kezelik a nagyvilágban is, utóbbi ismerete pedig egy plusz esély az életben való boldoguláshoz. Az iskola 16 éve van partneri kapcsolatban Németországgal, az elmúlt években pedig amellett, hogy számos diák szerzett alapfokú, közép vagy felsőfokú Deutsche Sprachdiplomot, sokan jutottak el Németországba tanulmányi kirándulásra, cserediákként vagy éppen ösztöndíjjal.

Az alapfokú DSD diploma nagy előnyt jelent a német nyelvterületen való munkavállalásnál, a magasabb szintű vizsgák pedig a németországi továbbtanulás alapfeltételei - tudtuk meg az iskola némettanáraitól, Császár Bélától és Katona Adéltól.

"Mivel a német nyelv oktatása iránt egyre nő az érdeklődés, úgy tervezzük, hogy a kisebb osztályokban ezzel kezdjük majd az idegennyelv-oktatást. Bizonyított tény, hogy a német alapjaira könnyebben lehet később angol nyelvtudást építeni, mint fordítva" - magyarázza Pataki Enikő.

Ausztriában és Németországban lép fel az iskola német kórusa

Április 4. és 7. között Bécsben illetve Münchenben fog fellépni a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Sathmarer Rosen nevet viselő német kórusa. Az iskolában a német nyelv megtanításának az egyik eszköze az ének - a kórus pedig már több rendezvényen is fellépett, az egyik ilyen fellépést követte a külföldi meghívás. A 45 tagú kórus és négy kísérőtanár utazását támogatók finanszírozzák - mások mellett a Consult Scolari Egyesület, a Hans Lindner Alapítvány és az iskola szülői bizottsága.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: