2011-10-06 14:27:52• hírek • Póti Orsolya

Megemlékeztek az aradi vértanúkról

Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján Erdélyszerte tartanak megemlékezéseket úgy a különböző szervezetek, mint az iskolások. Szatmárnémetiben délelőtt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, majd a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont tanárai és diákjai emlékeztek meg a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokáról, valamint Batthyány Lajosról és Kazinczy Lajosról.

162 évvel ezelőtt október 6-án a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. osztályos diákjai és Deák Márta történelemtanárnő szervezésében emlékünnepségre került sor déli 12 órakor. Az ünnepség keretében ének és szavalat hangzott el, majd az osztályok képviselői gyertyát gyújtottak a vértanúk emlékére. Pataki Enikő igazgatónő a 14-ik gyertyát Batthyány Lajos emlékére gyújtotta, Nagy Gyula magyartanár pedig Kazinczy Lajos honvédezredesre emlékezett meg.

Az ünnepi megemlékezés a magyar himnusz eléneklésével ért véget a főgimnáziumban, de az diákok és a tanárok délutánig megtekinthetik a tizenegyedikesek által készített kiállítást az iskola előcsarnokában.

13 órakor a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont udvarán került sor megemlékezésre. A diákok és a tanárok közösen elénekelték a Himnuszt, majd visszavonultak az osztályokba. A diákok kiállítással is készültek ez alkalomból, és az iskolarádió többször is 1848. október 6-ra emlékeztette az iskolát látogató tanárokat és diákokat.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: