2019-03-18 11:44:08• hírek • Közlemény

Megemlékezés és kiállítás megnyitó a Károlyi-kastélyban

Szombaton, március 16-án nyílt meg egy szlovén házaspár, Stefi és Ivo Borko „Emberek és emberek” címet viselő kiállítása a Károlyi-kastélyban.

A két szlovén művész igazi szaktekintélynek számít hazájában a fotózás terén. Éppen ezért érezték annyira fontosnak és megtisztelőnek a Vasile Vénig László Fotóklub tagjai, hogy Nagykárolyban láthassák őket vendégül.

 

A kiállítás szombati nyitórendezvényén dr. Hágó Attila Nándor, a fotóklub elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Bikfalvi Zsolt alelnök következett a méltatók sorában. Stefi P. Borko fotóművész megköszönte a házigazdáknak a meghívást, kiemelve a fiatal fotóművész, Marius Georgescu segítségét és együttműködését, amivel a kiállítás anyagának az összeállításában segédkezett. 

 

A kiállítás március 29-ig tekinthető meg a Károlyi-kastély látogatási rendjének megfelelően. Az eseményt a Vasile Vénig László Fotóklub, a „Gróf Károlyi” Idegenforgalmat-népszerűsítő Központ, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság közösen szervezte.

 

Hétfőn délelőtt a Károlyi-kastélyban tartott rövid megemlékezés keretében hajtottak főt az elmúlt héten elhunyt fiatal festőművésznő, Smaranda Milu Némethi emléke előtt a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság, a Nagykárolyi Művelődési Központ, a városi könyvtár, a „Gróf Károlyi” Idegenforgalmat-népszerűsítő Központ, a Diákklub, a Provinciart Egyesületének tagjai. 

 

Ezzel a gesztussal szeretnék arra biztatni mindazon nagykárolyiakat, akik személyesen ismerték – vagy akár csak a közösségi portálon, ismeretlen-ismerősként figyelemmel kísérték Smaranda harcát a betegségével -, hogy látogassanak el a kastélyba, s az itt kihelyezett kötetbe írjanak le egy hozzá kapcsolódó emléket, vagy pár vigasztaló sort Smaranda hozzátartozói számára.

 

Smaranda Milu Némethi Nagykárolyban született, s egyike volt a legtehetségesebb és legelismertebb kortárs fiatal képzőművészeknek. Évek óta harcolt betegségével, de dacára eltökéltségének, ezt a küzdelmet elvesztette. Hosszas szenvedés után, 37 éves korában hunyt el március 13-án.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: