2010-12-10 15:25:31• hírek • Szatmár.ro

Megemlékezés Mikolában

Pénteken Gellért Sándor-megemlékezést tartottak a mikolai iskolában.

A Gellér Sándor-emlékünnepséget több éve megtartják azon a településen, ahol a költő életének java részét elöltötte: 1948-1977 között élt a Túr-menti helységben a hányattatott sorsú Gellért Sándor, akit az utókor a szakemberek szerint a mai napig nem értékel rangjának megfelelően.

Miután fia, Gellért Ákos elhelyezte az emlékezés koszorúját az iskola falán található emléktáblánál, egy osztályteremben tartottak ünnepi műsort a magyar tagozatos tanulók.

Az ünnepi előadásban Gellért Sándor-verseket szavaltak és közismert magyar dalokat énekeltek a tanulók, majd Gellért Ákos, a költő fia vette át a szót, aki minden kérdésre válaszolt. Fontosnak tartott kevésbé ismert részleteket megosztani a mikolai tanulókkal.

Többek között azt, hogy Gellért Sándor szerelemgyerek volt, apja honvédtiszt, anyja szolgálólány - sem előbbi, sem utóbbi sorsáról nem tud semmit a család. Gellért Sándort Gellért Gyula tanító fogadta örökbe. Ákos elmondta: a költő egy-egy, éppen elkészült versét felolvasta a fiának, majd kikérte annak véleményét.

Szavalni csak akkor szavalt, ha a családhoz vendég érkezett, és megkérte Sanyi bácsit, mondja el egy versét. Gellért Ákos megemlítette: apja összesen 21 könyvet írt, amelynek a fel esem jelent meg nyomtatásban.


Szavalatokkal emlékeztek Gellért Sándorra
Szavalatokkal emlékeztek Gellért Sándorra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: