2011-09-01 16:19:01• hírek • Póti Orsolya

Megduplázódott a szatmári repteret látogatók száma

Sikeres volt az Antalya-projekt, hiszen jócskán megnőtt Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőterének forgalom. Míg 2009-ben 11.000 utazót számoltak, idén eddig közel 22.000-en szálltak fel és le a különböző járatokról.

Szatmár Megye Tanácsa megpróbálta ebben az évben is betartani az Európai Unió által előírt szabványokat. Bizonyos felújításokat végeztek a város repülőterén, tankert vásároltak, és három év után nemzetközi charter járatot is indítottak Antalyaba.

Ezzel a nemzetközi járattal segítettek a Szatmár megyeieknek, hogy könnyebben megszervezzék külföldi vakációjukat, a hosszú távú cél azonban az volt, hogy a reptér segítségével minél több látogatót, turistát csábítsanak Szatmár megyébe. Az utazás költségei kedvezőek voltak, egy személy már 500 euróért elutazhatott a török városba, és ott tölthetett egy teljes hetet all inclusive ellátással.

„Úgy gondolom, egy fontos és sikeres kezdeményezés volt az antalyai járat indítása, hiszen bebizonyítottuk, hogy megfelelő módon képesek vagyunk üzemeltetni egy ilyen lehetőséget. Felméréseket végeztünk, és kiderült, hogy repterünk kifutópályájának erőssége nagyon jó, a hosszúsága 2500 méter és a szélessége is megfelelő. Míg a kolozsvári reptér kifutópályájának úgynevezett PCN értéke 35, addig a szatmárié 74, ami azt jelenti, hogy akár 180 tonnás gépet is betudunk fogadni." - mondta el Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke.

Az antalyai járat elvileg szeptember 19-ig közlekedik. Az augusztus végi és a szeptember 5-i járatok teljesen megteltek, és az utolsó két időpontra is jelentkeztek már utasok. Az alelnök szerint a szezon végéig sikerül elérnünk a 75 % elfoglalási arányt, ami megfelelő.

Minden bizonnyal jövőre is indul ez a járat, de emellett a nyugati országok felé is tekintget a Megyei Tanács. Már több olyan céggel is tárgyalást kezdeményeztek, akik már repterünk adatai felől érdeklődnek. Elsősorban olaszországi, vagy németországi városokra esne a választás, de minden bizonnyal lenne igény egy az angliai fővárosba, vagy Spanyolországba repülő járatra. Ezeket a járatokat 2-3 napos időközönként indítanák, ugyanis ez megfelelő lenne az utasok számára.

Stef a POS-T pályázatról (a Közlekedési Minisztérium által meghirdetett pályázat) is beszámolt röviden, melynek célja a szatmári repülőtér modernizálása, fejlesztése lenne. Ugyanis a sikeres pályázat révén kicserélnék a kifutópálya megrongálódott betonlapjait, valamint védőburkolattal látnák el a repteret.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: