2009-06-30 13:25:17• hírek • Ferenczi Noémi

Megduplázódott a rászorulók száma

Kedden sajtótájékoztató keretében számolt be Vasut Doina, a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal (SPAS) igazgatónője az intézmény ez évi aktivitásáról.

Az igazgatónő bevezetőként elmondta, idén jóval kevesebb pénzből kellett gazdálkodnia az intézménynek, mint tavaly, azonban amennyire csak lehetett alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, kevesebb pénzből is sikerült bővíteniük tevékenységeiket. A lefaragott költségvetésből gyermek- és családvédelmi programokat szerveztek, az idősek, a fogyatékosok, a hajléktalanok és az alacsony jövedelemmel rendelkező családok megsegítését igyekeztek biztosítani.

Az idei év első hat hónapjában 4 esetben speciális támogatást biztosítottak, nem kevesebb mint 4000 euró értékben. A SPAS összesen 4 bölcsődét működtet, melyben 160 gyermek számára biztosítanak programot. Idén már pszichológus is foglalkozik a gyermekek nevelésével.

Összesen 110 idős kérte a SPAS támogatását, 37-en részesülnek segélyben. Az idősgondozásban a Caritas is segítette az intézményt. Jelenleg 289 gondozó van alkalmazva, akik 321 súlyosan fogyatékos személyt ápolnak. Az első félévben összesen 1 072 341 lej juttatásban részesültek.

Idén 8 család kapott szociális lakást. Doina Vasut elmondta, már folyamatban  van egy pályázat előkészítése, mely keretében az Ostrovului utcán lévő szükséglakásokat fogják felújítani.

A szociális segélyt kérelmezők száma megduplázódott, sőt triplázódott a tavalyi évhez képest. Míg tavalyi decemberben 126, idén csak az első félévben 379 család részesült támogatásban.

Idén számos takarítási akciót szerveztek a segélyben részesülők számára, naponta 42 személy számára biztosítottak meleg ételt, illetve 747 kiló tejport osztottak ki.

A jövőben szeretnénk bővíteni az intézmény szociális szolgáltatásainak körét, illetve a mostaniakat szeretnék még jobbá, hatékonyabbá tenni - zárta a beszámolót Vasut.


Az igazgatónő javítani szeretné a szociális szolgáltatásokat
Az igazgatónő javítani szeretné a szociális szolgáltatásokat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: