2018-09-08 08:08:54• hírek • Bede Emőke

Megduplázódott a nyugat-nílusi lázban szenvedő betegek száma

Immár hatra emelkedett megyénkben a nyugat-nílusi vírus által megfertőzött betegek száma derült ki a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) legfrissebb jelentéséből.

2018-ban május 2-án jelentették az első megbetegedést, majd a nyugat-nílusi vírus rohamtempóban kezdett el terjedni az ország keleti és dél-keleti részén. Az északi és a nyugati részeken, valamint Románia középső területein számottevően kevesebb megbetegedést regisztráltak, a fertőzöttek száma a pénteki jelentés szerint azonban már elérte a 165-öt. Sajnos a szúnyogok által terjesztett láz emberéleteket is követelt, jelenleg 17 halálos áldozatról van tudomása a hatóságoknak.
 

Szatmár megyében augusztus 10-én, azaz közel egy hónappal ezelőtt jelent meg bizonyítottan a vírus. Az első páciens egy középkorú nő volt, aki a megbetegedése előtt nem járt egzotikus országokban, így biztosan kizárható, hogy külföldön fertőződött volna meg. A CNSCBT által közzétett jelentés szerint azóta öt újabb esetet regisztráltak, ezek helyi megoszlása az alábbi térképen tekinthető meg.



A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) tájékoztatása szerint a lappangási időszak 3-6 nap. A fertőzés az esetek 80-85%-ában tünetmentesen, 10-20%-ában lázas betegségként zajlik le, a legtöbben nem is tudják, hogy nyugat-nílusi lázuk van, mert az influenzáéhoz hasonló tüneteket mutat: láz, hányinger, izomfájdalom, kötőhártya-gyulladás, arcpirulás, fényérzékenység. A nyirokcsomók megduzzadnak, a végtagokon kiütések jelennek meg. Körülbelül egy hét múlva a beteg állapota javul. Az esetek kevesebb, mint 1%-ában kóros agytörzsi elváltozások jelentkeznek: a vírus gerinc- és agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást okozhat, amely az orvostudomány jelenlegi eszközeivel nem gyógyítható és bénuláshoz, kómához vagy halálhoz vezethet. A legveszélyeztetettebbek a fiatalok, az idősek és más betegségekkel is küzdők, mert nekik a leggyengébb az immunrendszerük.


A DSP néhány óvintézkedést fogalmazott meg, melyeket szem előtt tartva minimálisra csökkenthető az esélye annak, hogy a nyugat-nílusi láz elérjen bennünket. A szúnyogok ellen védekezzünk riasztószerekkel, a lakásunk ablakára pedig szereljünk hálót, mely nem engedi beszökni a vérszívókat. Ha kertes házban élünk, akkor törekedjünk arra, hogy udvarunkon ne alakuljanak ki pocsolyák, illetve mi magunk se látogassunk állóvizeket, mocsarakat. Ha mégis így tennénk, lehetőség szerint viseljünk hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: