2013-12-22 11:58:55• hírek • MTI

Megdőlt a huszonnégy órás úszás rekordja Nyírbátorban

Megdőlt a huszonnégy órás úszás hivatalos magyar rekordja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban: mintegy 360 résztvevő összesen 1531 kilométert úszott le egy nap alatt.

A kilométereket a Bátori Sárkány Úszóegyesület 80 úszópalántája és további 280 úszó, valamint baráti úszóegyesületek tagjai "gyűjtötték össze", a folyamatos úszással megdöntve saját, tavaly felállított rekordjukat is - közölte Horváth Gábor, a Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft. ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-vel.

Hozzátette, a tavalyi első, a helyi Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben megrendezett eseményen összesen 677 kilométer gyűlt össze, ezt sikerült most több mint kétszeresen túlszárnyalni. A rendezvény fővédnöke Kis Gergő kétszeres világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok úszó volt, aki végig jelen volt a rendezvényen, így az érdeklődőknek lehetőségük volt ellesni úszótechnikáját. Az úszáson részt vett a tavalyi fővédnök, Kapás Boglárka kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok úszónő is.

A pénteken kezdődött eseményen a nyírbátori gyermekek közül a legtöbb kilométert Póti Eszter úszta, a legfiatalabb résztvevő a mindössze ötéves Márton Zalán volt. A felnőttek közül Rentka László debreceni szenior úszó teljesítette a legtöbbet, ő összesen 50 kilométert úszott.

Horváth Gábor megjegyezte, a nyírbátori teljesítmény akár Guinness-rekordot is érhet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: