2008-11-17 12:40:55• hírek • Szatmar.ro

Már nem a Dinamo áll az élen

A piros-fehérek az Uzriceni-el szemben elveszítették a rangadót és a tabella első helyét is.

A román labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Dinamo vereséget szenvedett az Urziceni ellen és elvesztette az első helyét is a bajnoki pontvadászatban. A címvédő CFR győzött és már a harmadik, miközben a Steaua szurkolói véres összecsapásokat produkáltak a Temesvár elleni mérkőzésen.

A forduló első rangos összecsapását Craiován rendezték, ahol a hazaiak megosztották a pontokat a Rapiddal. Az első félidőben szinte csak a vendégek kapuja előtt adódtak lehetőségek, a fordulás után feljavult a Rapid, de összességében ő örülhet inkább az egy pontnak.

A Steaua 11. olyan mérkőzését játszotta a Temesvár ellen, amelynek a végén nem győztesként hagyta el a pályát. Ráadásul szurkolói, miután több görögtüzet és petárdát gyújtottak, ismét összecsaptak a rendfenntartókkal, többen kórházba kerültek. Az első félidőben a hazaiak álltak közelebb a gólhoz, de Moreno csak a kapufát találta el. A második játékrészben az agresszíven védekező és veszélyesen kontrázó bánságiak kétszer szereztek vezetést (Goga, Badoi), de a hazaiak mindkétszer egyenlítettek (Moreno, Radoi), az összecsapást pedig Moreno újabb kapufája zárta.

A címvédő CFR az Argest látta vendégül és a két Kone két góljával (mindkétszer Culio volt az előkészítő) egy óra alatt beállította a végeredményt, a hátralévő időben pedig Stancioiu is dolgozhatott kissé.

A nap rangadóján a Dinamo hiába birtokolta többet a labdát a szokás szerint remekül bekkelő Urziceni ellen, Bilasco 58. percében szerzett bombagóljára nem tudott válaszolni, így elveszítette listavezető pozícióját is legyőzőjével szemben.

Sorrendben negyedik meccsét is megnyeret a Vaslui, Viorel Moldovannal a kispadján, míg a Brassó, nyolc egymást követő döntetlen után, vereséget szenvedett Galacon. A Farul és a Pandurii nem bírtak egymással, megosztották tehát a pontokat.

A bajnoki tabella élére az Urziceni állt, 33 ponttal. Őt a Dinamo követi 32 egységgel, a CFR és a Steaua 26-ot gyűjtött, eggyel többet, mint a Temesvár. A Rapid, 24 ponttal a nyolcadik helyet foglalja el.

Eredmények:
Farul - Pandurii 1-1
gólok: Castro (66), illetve Ghindeanu (54.)

Craiova - Rapid 0-0

Steaua - Temesvár 2-2
gólok: Moreno (69.), Radoi (79.) illetve Goga (53.), Badoi (77.)

Galac - Brassó 2-1
gólok: Viglianti (32., 75.) illetve Dedu (21.)

Vaslui - Buzau 3-0
gólok: Gheorghiu (13.), Burdujan (40.), Temwanjera (87.)

CFR - Arges 2-0
gólok: Y .Kone (27), E. Kone (49.)

Dinamo - Uzriceni 0-1
gól: Bilasco (58.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: