2016-12-06 08:41:46• hírek • MTI

Megbukott az olasz kormány a népszavazás elvesztése miatt

Bejelentette lemondási szándékát hétfőn Matteo Renzi olasz kormányfő, miután a kezdeményezése súlyos vereséget szenvedett az alkotmányos berendezkedés mélyreható átalakításáról szóló népszavazáson.

A referendumon a még nem végleges eredmények szerint 60 százalék elutasította kormányfő javaslatait a bürokrácia csökkentéséről, és csak 40 százalék állt ki mellette. A szavazáson a választásra jogosult 51 millió állampolgár csaknem 70 százaléka vett részt, és sokak szerint valójában Renzi eddigi tevékenységének megítéléséről szólt.

A reformterveket elutasító euroszkeptikus 5 Csillag (M5S) mozgalom vezetője, Beppe Grillo szorgalmazta, hogy a lehető leghamarabb válasszanak új parlamentet. Vito Crimi, az M5S szenátora azt mondta, hogy "sürgős választásokra van szükség". Ő és más pártok képviselői is azt hangoztatták, hogy nem kell átmeneti kormányt kinevezni, hogy áttekintse a választási szabályokat, ahogy ezt sokan sugalmazzák.

A történteket követően Sergio Mattarella államfőnek határoznia kell arról, hogy milyen további lépéseket tegyen. Várhatóan megpróbál kinevezni egy kormányt, amelynek többek között az lenne a mandátuma, hogy áttekintse a választási törvényeket. Ez azért is lenne döntő fontosságú, mert a Renzi által is sürgetett alkotmányreformok hiányában Olaszországban eltérőek lesznek a választás szabályai a parlament alsóházára és a felsőházra vonatkozóan.

Mattarella nyugalomra szólította fel az olasz politikai élet szereplőit. "Olaszország nagyszerű ország, rengeteg pozitív energiával. Ezért is van szükségünk nyugodt és tiszteletteljes politikai környezetre" - olvasható az államfő közleményében.
Az olyan sürgető ügyekre utalva, mint a 2017. évi költségvetés ez év végéig történő elfogadása - hangsúlyozta, hogy az intézményeknek "minden esetben tartaniuk kell magukat kötelezettségeikhez és a határidők teljesítéséhez".
Az olasz elnök egyúttal méltatta a választópolgárok nagy arányú részvételét a népszavazáson, mondván hogy az "egy szenvedélyes, aktív politikai részvételre képes ország szilárd demokráciájának bizonyítéka".

Angela Merkel német kancellár sajnálja a fejleményt, és szoros együttműködést ajánlott a következő olasz kormánynak - mondta a szóvivője. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy az olaszországi népszavazás nem vezet újabb euróövezeti pénzügyi válsághoz.

Hosszú távú politika hatása lesz annak, hogy Olaszországban a többség elutasította az alkotmány módosítását, ami miatt lemondásra kényszerül Matteo Renzi olasz miniszterelnök - reagált az olasz népszavazási fiaskóra a nemzetközi sajtó.
Az olasz népszavazás eredménye tovább mélyíti a szakadékot a közös uniós valuta fenntartásához szükséges gazdaságpolitika és az egyre erősödő populista hullám között Európában - írta hétfői cikkében a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai újság európai kiadása. Az alkotmánymódosítás kudarca és Renzi bukása problémát jelent az euróövezet számára - véli a napilap.

A Politico brüsszeli hírportál szerint a történtek bizonytalanságot okoznak Olaszországban, illetve "kényelmetlen kérdéseket" vetnek fel az EU vezetői számára a populista erők megerősödéséről és az euró jövőjéről. A Financial Times brit üzleti lap szerint Olaszország fenyegetést jelent Európa jövőjére nézve, mert Matteo Renzi olasz miniszterelnök veresége és lemondása pénzügyi válság kockázatát veti előre, és veszélyezteti az eurót.

A The Times című konzervatív brit napilap kommentárja szerint az olasz népszavazás kimenetele és az osztrák elnökválasztás szoros eredménye egy olyan kontinens tünet együttese, amely lehet, hogy a politikai szétesés felé tart.
A szerző az Európai Bizottság "megszállott harmonizációs törekvéseit" hibáztatja. Okfejtése szerint a korábbi évszázadokban "az európai géniusz" szabad áramlását nem a harmonizált, hanem az eltérő szabályozások segítették, mert ez ösztönözte a gondolatkísérleteket. A szemleíró hozzáteszi: az EU építményén belüli kelet-nyugati, illetve észak-déli különbségek egyre inkább olyan feszültségnek tűnnek, amelynek a következő években töréspontig kell jutnia.

Németországban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte: a választók Olaszországban is nagyon elégedetlenek a kormányzó erőkkel, méghozzá jogosan, és ebben Renzi is hibás, mert sokat ígért és keveset teljesített, amikor pedig komolyra fordult a helyzet, mindig bűnbakokat keresett, Brüsszelre, és legszívesebben Berlinre mutogatott, az államháztartás rendbetételéhez ragaszkodó németeket hibáztatta a bajokért, holott meg sem fordult a fejében, hogy következetes kiigazító politikát folytasson.

Az olasz népszavazás eredményének politikai szempontból aránytalanul hosszabb távú hatása lesz, mint az osztrák elnökválasztásnak - írta kommentárjában a pozsonyi liberális Sme. Ha a római eredmény nem Van der Bellen, hanem Hofer győzelméhez társult volna, akkor az "illiberális ellenforradalom" már megkezdte volna győzelmi menetét Európában, de természetesen így is nagyon nagy a baj, mert a nagy kaotikus kormányzati múlttal rendelkező Olaszország egyenesen arra rendeltetett, hogy szétzilálja Európát - véli a szlovák lap vezető kommentátora.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: