2017-02-16 14:56:59• hírek • MTI

Megbírságolták a román köztévét a Beatrice miatt

Megbírságolta az országos audiovizuális tanács csütörtökön a Román Televíziót (TVR), mert a pártatlan tájékoztatás szabályát megsértve tudósított a Beatrice együttes tavalyi kolozsvári koncertjéről.

A hatóság 10 ezer lej bírságot szabott ki. Az együttes augusztusban adott koncertet a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A tudósításban a riporter "vitatottnak és revizionistának" nevezte az együttest. Azt sugallta, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron, és úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntette fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.

A hatóság szerint a köztelevízió megsértette az objektív tájékoztatás kötelezettségét, ami azt jelenti, hogy korrektül kell bemutatnia a tényeket, az eseményeket, a hír szövegének és a képeknek pedig össze kell függniük.

A TVR képviselője korábban közölte, az intézmény etikai bizottsága is vizsgálatot folytatott az ügyben, és ennek nyomán a tudósító már nem dolgozik a köztévében. Az októberi vizsgálat nyomán az etikai testület az ügy kilenc érintettjét meghallgatva egyhangúlag megállapította, hogy a riport készítői az etikai kódex hat pontját hágták át, köztük a legfontosabbat, miszerint a közszolgálati újságírónak tiszteletben kell tartania az igazságot, a vitás témákat pedig részrehajlás nélkül kell kezelnie.

A TVR tudósítása hatására a kolozsvári rendőrség hivatalból vizsgálni kezdte, hogy megsértették-e a koncerten a fasiszta, rasszista és xenofób jelképek használatát tiltó rendeletet, de arra a következtetésre jutott, hogy nem történt törvénysértés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: