2010-11-08 10:29:42• hírek • Szatmar.ro

Csak a szokásos: a CFR legyőzte a Dinamót

A román labdarúgó élvonal 14. játéknapja a rangadók fordulójaként vonulhatna be az évkönyvekbe, mivel ebben az etapban a Temesvár a Vasluit, a Kolozsvári CFR a Dinamót, a Rapid pedig a Steauát fogadta. Pontosabban, utóbbi találkozóra csak hétfő este kerül sor, rossz hír azonban a katonacsapat hívei számára, hogy az első két rangadót a hazaiak nyerték. Érdekesség továbbá, hogy a játéknap első hét találkozóján nem született döntetlen.

A tizenhárom forduló után még veretlen Temesvár nyilván nem csak azzal a céllal lépett pályára a Vaslui ellen, hogy megőrizze makulátlan mérlegét, mivel a listavezető Galac korábban némi meglepetésre Craiován is nyerni tudott Ilie góljával. Ez pedig azt jelentette, hogy a bánsági lila-fehéreknek nyerniük kellett, ha nem akartak lemaradni. Mindez azonban ugyanúgy igaz volt a moldvai zöld-sárgákra is, ennek megfelelően a Dan Paltinisanu stadionban egy parázs meccs alakult ki, amelyen kiegyenlített csata folyt, még akkor is, ha a hazaiak valamivel veszélyesebbek voltak.

Ennek ellenére a 31. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, Adailton szöglete után ugyanis Papp egy szenzációs mozdulattal, kapásból, félfordulatból zúdította a labdát a kapuba. Ez meg is fogta a hazaiakat, akik nem nagyon egyenlítettek volna ki a szünetig, ha Canu nem akasztja meg ellenfelét saját kapuja előtt. A védő teljesen jogosan mehetett zuhanyozni, Zicu pedig értékesítette a büntetőt.


A Temesvár nyerte az első rangadót a Vaslui ellen fotó: politimisoara.com
A Temesvár nyerte az első rangadót a Vaslui ellen fotó: politimisoara.com


A szünet után is lila-fehérek maradtak támadásban, de Goga és Helder célt tévesztett. Nem úgy Zicu, aki orrba vágta egyik ellenfelét, így számára is korábban véget ért a meccs. A 68. perc aztán fordulópontnak bizonyult: Burdujan előbb centikkel tévesztette el a hazai kaput, a kontra végén pedig Goga ziccerénél Kuciak még nagyot védett, ám a szöglet után a csatár betalált, megszerezve ezzel a vezetést a temesváriaknak. Az utolsó tíz percben a Vaslui mindent megtett az egyenlítésért, ám Pantilimon több nagy védést is bemutatva megőrizte csapata előnyét.

Amióta a Kolozsvári CFR 2004-ben visszajutott az élvonalba, a Dinamo nem tudott nyerni a Gruia negyedben: öt hazai siker mellett két döntetlen született a bajnokságba, a Román Kupában pedig egy ízben nyertek a vasutasok. Ezt a sorozatát szerette volna folytatni a hazai együttes, ami létfontosságú feltétele volt annak, hogy továbbra is reálisan álmodozhasson a bajnoki címről.

Ennek megfelelően az első helyzet Cadu (érdekesség, hogy a portugál mellett további tíz külföldi futballista kapott helyet a kolozsváriak kezdőcsapatában) előtt adódott, de fejese kapu mellé szállt. A parádés kezdéshez a másik kapu előtt Andrei Cristea és Niculae távoli lövései járultak hozzá, majd Culio is pontatlannak bizonyult kedvező pozícióban. A 25. percben de Zerbi lépett ki lesgyanús szituációban, középre passzolt, ahol a berobbanó Bjelanovic megszerezte a vezetést a hazaiak számára.


Tony és Piccolo örülhetett a CFR-Dinamo után fotó: cfr1907.ro
Tony és Piccolo örülhetett a CFR-Dinamo után fotó: cfr1907.ro


Amennyiben a gól előtt kiegyenlített küzdelemről beszélhettünk, a hazai találat azonban megfogta a bukarestieket, a kolozsváriaknak pedig önbizalmat adott, a találkozó hátralévő részében pedig nagyrészt az történt a pályán, amit a kolozsváriak akartak. A meccset a nagy küzdelem jellemezte, igazán nagy helyzet sajnos ritkán alakul ki: a 42. percben Costa szabadrúgását a vendégek kapusa, Dolha nagy bravúrral védte, majd a 63. minutumban Bjelanovic durrantott kapu fölé nagy erővel. A Dinamo az egész meccsen nem tudott kidolgozni egyetlen egy ziccert sem, ennek ellenére az utolsó percekben Adrian Cristea és Torje távoli lövéseinél meghűlt a vér a hazai szurkolók ereiben. Gól azonban nem született, így a legalább néhány helyzetet kialakító CFR megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

A tabella élén 32 pontjával továbbra is menetel a Galac, őt a Temesvár (28), a Rapid (25), a Vaslui (24) és a Dinamo (23) követi. A Steaua 21 egységgel a hetedik, a CFR 19 ponttal a kilencedik helyet foglalja el.
Eredmények:
Medgyes
- Beszterce 2-1
gólok: Parvulescu (29.), Kubutia (56.), illetve Szukala (85.)

Craiova - Galac 0-1
gól: Ilie (22.)

Pandurii - Marosvásárhely 4-1
gólok: Voiculet (35.), Bacila (44.), Pintilii (56., 66.), illetve Munteanu (80.)

Astra - Brassó 3-0
gólok: Paulinho (25., 11-es), Takajuki (52.), Fatai (93.)

Temesvár - Vaslui 2-1
gólok: Zicu (44., 11-es), Goga (69.), illetve Papp (31.)

Sportul Studentesc - Kolozsvári Universitatea 2-0
gólok: Balan (21.), Varga (75., 11-es)

Kolozsvári CFR - Dinamo 1-0
gól: Bjelanovic (25.)

Hétfői program:
Branesti - Urziceni 18.00
Rapid - Steaua 20.30

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: