2011-11-15 12:32:02• hírek • Szatmár.ro

Megállapodtak az új választási rendszerről

Lényegi elvi kérdésekben állapodtak meg hétfőn a román kormánykoalíciót alkotó pártok az új választási rendszerről, így például arról is, hogy a jövő évi parlamenti és önkormányzati választásokat várhatóan egyszerre tartják meg.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a hétfői koalíciós tárgyalásokat követően bejelentette, hogy a parlament létszámáról, valamint az egyéni választókerületekben elnyerhető mandátumok és az országos listáról bejutó képviselők arányáról egyaránt megegyeztek.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) korábban ellenezte az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy országos lista révén biztosítsák a választási rendszer arányosságát. A magyar szervezet azonban ragaszkodott ennek az elvnek a tiszteletben tartásához, hogy ne csökkenjen jelentős mértékben a romániai magyarság politikai érdekérvényesítő ereje.

A megállapodás értelmében a képviselőházi helyek 65 százalékát egyéni választókerületekből lehet majd elnyerni, 35 százalékát pedig az országos listákról. A szenátusban valamennyi mandátumot az egyéni választókerületekben első helyen végzett jelöltek nyerik majd el. A választás egyfordulós lesz.

A felek között korábban nézeteltérést okozott a parlament létszáma is. A mostani egyezség szerint a képviselőház létszáma a jelenlegi 333-ról körülbelül 300 főre csökken. A szenátus létszáma tekintetében a PD-L elfogadta az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy minden megye két-két szenátort küldjön a felsőházba, a bukaresti kerületek pedig egy szenátort, így a testület létszáma várhatóan 90 fő lesz a jelenlegi 137 helyett. Ez azt jelenti, hogy mintegy nyolcvan fővel csökken Romániában a törvényhozók száma a következő választások után.

Kelemen Hunor bejelentette azt is: az elvi megállapodás részeként az RMDSZ elfogadta koalíciós partnerének azt a javaslatát, hogy az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, így mindkét megmérettetésre várhatóan a jövő év novemberében kerül sor.

Az önkormányzati választásokat eredetileg nyáron kellett volna megrendezni, de a koalíció szerint Románia jelentős kiadásokat takaríthat meg a választások összevonásával. Mivel a szavazási kedv általában  nagyobb az önkormányzati választásokon, az összevonás nagyobb legitimitást ad majd a parlamentnek is. Romániában a legutóbbi parlamenti választásokon - amit külön tartottak a helyhatósági választásoktól - folyamatosan csökkent a részvételi arány.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: