2015-07-13 18:24:11• hírek • MTI

Megállapodás született az euróövezeti csúcstalálkozón

Megállapodás született hétfő délelőtt a görög adósságválság ügyében az euróövezeti országok állam-, illetve kormányfőinek előző délután kezdődött brüsszeli tanácskozásán - jelentette be a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Donald Tusk, az euróövezeti - és egyben az uniós - országok csúcsvezetői testületének elnöke.

Ezzel megnyílik az út az előtt, hogy Görögország tárgyalást kezdhessen az Európai Stabilitási Alap keretéből folyósítandó újabb, a számítások szerint mintegy 80 milliárd eurós pénzügyi támogatásról.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón megerősítette: nincs "Grexit", Görögország nem távozik az euróövezetből.

Görögországnak szigorú feltételeket kell teljesítenie a megállapodás értelmében - közölte Tusk, és megállapította: a döntés "esélyt nyújt Görögországnak arra, hogy európai partnerei segítségével rendeződjön a helyzete".

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett: a megállapodás a helyes lépést jelenti abba az irányba, hogy újraépíthessék a bizalmat. Megjegyezte ugyanakkor: ezt még sok további lépésnek kell követnie.

A görög parlamentnek szerdáig, vagyis július 15-ig kell kinyilvánítania egyetértését az euróövezeti csúcstalálkozón kimunkált megállapodással - közölte külön sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár.
Merkel arra is kitért, hogy a mintegy 50 milliárd eurós privatizációs alapból - amely alapban ott lesznek majd az újra feltőkésített bankok is - a görög adósságtömeget fogják csökkenteni.

Miután a hitelezők elvégzik a most tett görög vállalások teljesítésének első felülvizsgálatát, az Eurócsoport kész lehet arra, hogy szükség esetén hosszabb futamidőt állapítsanak meg a görög tartozásokra - mondta a kancellár.
Francois Hollande francia köztársasági elnök szintén a hitelek futamidejének meghosszabbítási lehetőségét emelte ki, mint a terhek elviselhetőbbé tételének lehetséges eszközét. Úgy vélekedett: az, hogy Görögország az eurózóna tagja maradhat, nem csupán a görögöknek, hanem egész Európának az érdekét szolgálja.
Hollande szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöktől "bátor választás" volt, amikor igent mondott a korábban beígérteknél is messzebb menő reformkövetelésekre.

Kemény csatában sikerült kivédeni a szélsőséges terveket - értékelte Ciprasz a csúcstalálkozó kimenetelét görög szempontból. "A méltóság üzenetét továbbítottuk egész Európának" - fogalmazott a radikálisan baloldali Sziriza vezetője. Hangsúlyozta: a piacok meg fogják érteni, hogy lekerült a napirendről a "Grexit", vagyis Görögország távozása az eurózónából.

A csúcstalálkozó 17 órán át tartott, és ezzel - a tagállami legfelső vezetők szintjén - minden idők eddigi leghosszabb uniós eszmecseréje lett. Az eddigi "csúcstartó csúcs" a 2000-ben megtartott nizzai tanácskozás volt, a maga tizenhat órás ülésével.

Hétfőn kora reggelre két nyitott kérdésben kellett még megállapodásra jutni. Az egyik az, hogy Görögország szerette volna elkerülni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részvételét a harmadik mentőprogramban. A másik pedig az az 50 milliárd eurósra tervezett alap, amelyben Athénnak állami vagyont kellene letétbe helyeznie, hogy a privatizációs bevételekből csökkenteni lehessen az államadósságot.

Az eurózóna pénzügyminiszterei már vasárnap egyetértettek abban, hogy az Athén által csütörtökön benyújtott javaslat nem elégséges ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a harmadik mentőcsomagról, ahhoz Görögországnak további intézkedéseket kell tennie. Ezek között szerepel a forgalmi adózás egyszerűsítése, az adóalap kiszélesítése, a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele, a polgári peres eljárási törvény átalakítása, a statisztikai hivatal függetlenségének szavatolása, automatikus kiadáscsökkentést eredményező döntések, az uniós bankszanálási és talpra állítási irányelv egyébként is kötelező, maradéktalan átvétele, az energiahálózat privatizációja, a nem teljesítő hiteleket érintő intézkedés, az állami vagyonkezelő függetlenségének biztosítása, a közigazgatás politikamentesítése és a korábban trojkának nevezett intézmények (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, IMF) visszatérése Athénba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: