2011-02-07 09:50:02• hírek • MTI

Megalakult az új szövetség

Szociál-Liberális Szövetség (USL) néven  megalakult Romániában  az a politikai szövetség, amelyet az ellenzéki román szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotnak.

A hétvégén a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) egyaránt teljesítette a megalakuláshoz szükséges formai követelményeket, így mindhárom politikai erő vezető testülete hozzájárult a szövetség megalapításához, majd alá is írták az USL "születési bizonyítványát" jelentő politikai egyezményt. E szerint a három párt együttműködési megállapodása 2020-ig lesz érvényes.

A szövetség megkötésének előzményéhez tartozik, hogy a PNL és a PC már január elején Jobbközép Szövetség (ACD) név alatt új politikai tömörülést hozott létre, amely most a szociáldemokratákkal szövetkezve alapította meg az USL-t.
A nagy ellenzéki szövetséget még a bíróságon is be kell jegyeztetni, ez várhatóan a következő hetekben történik meg, hiszen az ACD is pénteken, vagyis négy héttel a politikai egyezmény megkötése után nyerte el bíróságon hivatalos státuszát.  
A szövetség fő célkitűzése a jövő évben esedékes romániai helyhatósági és parlamenti választások megnyerése, és a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) hatalomból való leváltása. Az USL a 2014-ben esedékes romániai államelnök-választást is mega akarja nyerni.


Hárompárti szövetség jött létre
Hárompárti szövetség jött létre


Crin Antonescu liberális és Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökök - akik egyben az USL társelnökei - bizakodóak, szerintük a pártjaik közös fellépése biztosítékot jelent a következő választások megnyerésére. Antonescu elmondta: saját felméréseik szerint jelenleg a romániai választók 68 százaléka a szociál-liberális szövetségre voksolna. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), a független honatyáknak, valamint a nemzeti kisebbségek képviselőinek a támogatásával kormányzó PD-L támogatottsága ugyanis jelentős mértékben megcsappant a kormány tavalyi kemény megszorító intézkedései miatt.

A szociál-liberális szövetség közös jelölteket állít a helyhatósági, a parlamenti és az államelnök-választáson egyaránt, a szövetséget alkotó pártok megyei szervezeteinek pedig egy hónapon belül helyi szinten is megállapodásra kell jutniuk, és közösen kell fellépniük az önkormányzatokban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: