2009-05-08 08:52:32• hírek • Ferenczi Noémi

Megalakult a lovastorna szakosztály

Szatmári kezdeményezésre végre Romániában is megalakult a lovastorna szakosztály, s szombaton a Szatmár megyei Pusztadarócon lezajlik az első román nemzeti lovastorna verseny. A szakosztályt a szatmárnémeti Galopp Egyesület vezetője, a szombati verseny szervezője, dr. Boér Noémi alapította ez év márciusának közepén.

Dr. Boér Noéminak, a szatmárnémeti Galopp Egyesület vezetőjének kezdeményezésére, illetve közreműködésével és anyagi támogatásával a Román Lovasszövetség keretében március közepétől az eddigi tereplovaglás, díjugratás, fogathajtás és díjlovaglás mellett lovastorna szakosztály is működik. Az első hivatalos romániai versenyre szombaton, május 9-én Szatmár megyében, a pusztadaróci sportcsarnokban kerül sor három csapat részvételével.

A Galopp Egyesület Pegasus lovastorna klubjának csapata az ugyancsak Szatmár megyei csanálosi Drosera csapatával, illetve a kolozsvári Incitato tornászaival fog megküzdeni. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődik, a versenyzők, mint mindig az évnyitó versenyeken, most is műlovon mutatják be gyakorlataikat, a verseny szünetében pedig capoeira bemutató fogja szórakoztatni a közönséget.

 

A sportszakágat, azaz leegyszerűsítve: az államot Mariana Moisei, a Román Lovasbíró testület elnöknője fogja a versenyen képviselni, bár hivatalos rendezvényről van szó, a költségek fedezéséhez a szaktárca vagy a lovasszövetség egyetlen lejjel sem járul hozzá. Még a bírónő utazási és elszállásolási költségeit is a Galopp Egyesület fedezi szponzorok jóvoltából, de az összes egyéb költség is a Galopp Egyesületet terheli. A szervezők a nevezési díjakból befolyt összeget teljes egészében a versenyzők díjazására fordítják.

Figyelmet érdemel, hogy Pusztadaróc polgármesteri hivatala illetve Gaman Mihai polgármester is szponzora a rendezvénynek, mert ingyen és bérmentve bocsátotta a szervezők rendelkezésére a tornacsarnokot, illetve a hangosítást is biztosítja.

A szombat délelőtti versenyre a belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Három csapat vesz részt a szombati versenyen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: