2014-11-08 12:08:18• hírek • Kocsis Zoltán

Megadták nekünk, ami járt!

Szinte teljesen megtelt péntek délután a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia előadóterme, bizonyítva, a szatmári közönség díjazza és igényeli a stand-upot. Bödőcs Tibor és barátainak előadása után pedig biztosan nem ment el tőle a kedve.

A délután során a közönség úgy érezhette magát, mint egy „egyet fizet, hármat kap" akcióban: Bödőcs Tibor mellett fellépett - hivatalosan műsorvezetőként - Tóth Edu, valamint - vendégként - Mogács Dániel is.

Három előadó, három különböző stílus. Tóth kissé erőltetett, nehézkes „zavart pubertás" előadómódja után Bödőcs már jóval érettebben felépített műsorral rukkolt elő. A felüdülést folytatta Mogács, aki pedig nem rejtette véka alá, hogy színészként is tevékenykedik: a poénjait fejlett mozgáskultúrájából eredő nonverbális komikummal és arcjátékkal spékelte meg.

A közel kétórás műsor végén senki sem távozott anélkül, hogy rekesz - és arcizmait meg ne dolgoztatta volna. Mogács zárópoénját idézve. mindenki megkapta tehát, ami neki jár: a közönség két órányi felhőtlen nevetést, az előadók pedig a jól megérdemelt vastapsot.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: