2008-06-10 15:10:57• hírek • Józsa János

Környezetvédelemből jeles

 Taroltak a szatmári tanulók a Nemzetközi Környezetvédelmi Versenyen.

Idén június 6-án és 7-én került megrendezésre Nyíregyházán az a verseny, amelyet három évvel ez előtt a Szatmári Környezetvédelmi Hivatal indított, akkor még megyei szinten, „Életet a környezetnek, életet az embernek” címmel.

Mivel már első évben nagy sikernek örvendett a verseny – hiszen akkor 70 iskola nevezett be-, tavaly már regionális szinten rendezték meg, az idei, 2007-2008-as tanévben pedig már nemzetközivé nőtte ki magát. A Nyíregyházi Környezetvédelmi Hivatal támogatásával, illetve a Mátészalkai Vízügyi Igazgatósággal közösen szervezett vetélkedőn a szatmári tanulók kiemelkedő helyezéseket értek el. Az első, második és harmadik helyet hozták el a líceumok szintjén, illetve első és második helyezést értek el az általános iskolák szintjén. A verseny azonban nagy figyelemnek és szeretetnek örvend a magyarországi iskolák körében is, szeretnék folytatni és tovább bővíteni azt.

"A magyar kollégák felajánlották azt, hogy jövő évtől bevonják az Ukrán Környezetvédelmi Hivatalt is, és ha addig már elkészül a Kossuth- kerti közfürdő, egy nemzetközi környezetvédelmi nevelési központban fognak majd megmérkőzni a magyar, román és ukrán gyerekek"- mondta Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal Igazgatója.

J.J

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: