2016-07-03 13:02:09• hírek • Szatmár.ro

Még több fesztiválozó, még nagyobb buli szombaton

Az időjárás kegyes volt az Utcazene Fesztivál szervezőihez, s ugyan a délután fekete felhők gyülekeztek Szatmárnémeti égboltján, ezek a fellépések idejére eltűntek. A péntekhez képest is több érdeklődő ingázott a színpadok között, a könyvtár közelében pedig a zenészek színpad nélkül is bulis hangulatot teremtettek.

Az Utcazene Fesztivál még mindig az egyik leghangulatosabb szatmári rendezvény, amit egyre többen fedeznek fel. Gyerekek, felnőttek, egyetemisták és nyugdíjasok - egyszóval minden korosztály képviselteti magát a közönség soraiban. A publikum nem csak a színes zenei kínálatot élvezi, hanem a hangulatos, néha rendhagyó nézőtér, a fröccsözés is sokat ad a hangulathoz. Na meg az, hogy a zenészek nem ragaszkodnak a színpadhoz, ami végülis érthető, hiszen utcazenészekről van szó. A Szatmár Megyei Múzeum közelében például egymást váltották a fellépők, például a tavalyi győzetes HungaRiddim annyira be volt indulva, hogy a nagyszínpados fellépés előtt már megtáncoltatták és énekeltették a járókelőket.

A hagyományosabbnak mondható produkciók mellett rendhagyó fellépéseket is láthattunk. Sokan élvezettel hallgatták a dorombon és egyéb különleges hangszeren játszó triót, a közönség pedig megőrült a szombati nap fénypontjának számító Band of Streets fellépésén. A banda fúvós hangszereken, megafonos énekkel adott elő külföldi és magyar slágereket.

A kedvező időjárásban bízva vasárnap is öt helyszínen, öt színpadon lesznek fellépők: a Vécsey-ház udvarán az Autonet Színpadon, a Tűzoltótoronynál a Rosendahl Színpadon, a régi városközpont parkjában a Zollner Színpadon, a Coposu sétányon a Trans Pink Színpadon és az új főtér rendezvénygödrében a Draxlmaier Színpadon.

Vasárnap éjfél körül tartják az eredményhirdetést és a díjkiosztást is. De nem csak emiatt lesz az utolsó nap a fesztivál csúcspontja: a főszínpadon fog ugyanis koncertezni a hollandiai Balcony Players, akik egy még sohasem hallhatott világzenei koncerttel érkeznek Szatmárnémetibe.

Az esemény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: