2012-03-05 12:48:55• hírek • Póti Orsolya

Még tíz napig látogatható a kávétörténeti kiállítás

Március 16-án zárja kapuit az „A fekete leves" című kávétörténeti kiállítás, melynek a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlege ad otthont. A kiállítás látogatottsága 600 felett van - tudtuk meg Szőcs Pétertől, a múzeum aligazgatójától.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Szatmárnémetiben is bemutatta „A fekete leves" című kávétörténeti kiállítását, melynek keretében többek között Fazekas Éva és Kimmel József magángyűjteményét és legalább hat magyarországi múzeum anyagát csodálhatták meg az érdeklődők.

A látogatók igazi török kori, az 1600-as évekből származó kávéskannát is láthattak, és a kávés edények, kávéfőzők és információs pannók mellett megtekinthették a legmodernebb, a 2010-ben gyártott és még soha nem használt kávégépeket is.

Szőcs Pétertől, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatójától megtudtuk: a január közepétől nyílt kiállítás nagy népszerűségnek örvendett. A tárlat megnyitása óta több, mint hatszázan látogatót regisztráltak. 

A kiállítás még tíz napig, azaz március 16-ig várja az érdeklődőket. Kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 9-17 óra között, vasárnap pedig 10-14 óra között. A belépődíj ára felnőtteknek 3 lej, diákoknak pedig 2 lej.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: