2019-11-06 09:29:06• hírek • Bede Emőke

Még mindig vörös kód van érvényben a petei határátkelőnél

Mint arról még pénteken beszámoltunk, Magyarországon a mindenszentek hivatalos munkaszüneti napnak minősül. Ennek okán a hatóságok kamionstopot rendeltek el az említett napra, így a szokásosnál hosszabbra nyúlt a hétvégi korlátozás.

A magyar határőrizeti szervek előzetes bejelentésének megfelelően a 7,5 tonnánál súlyosabb járművek október 31-én, 23 órától (román idő szerint), valamint november 3-án, 23 óráig (román idő szerint) nem közlekedhettek, ehelyett parkolókban és az egyéb, erre a célra kijelölt helyeken kellett várakozniuk. A kamionstop miatt a határátkelőknél komoly torlódás alakult ki, mely még szerda reggelre sem csökkent: Peténél jelenleg is vörös kód van érvényben, a teherautóknak a határrendészet honlapja szerint kb. 120 percet kell várniuk, ha szeretnék elhagyni az országot.


A Román Határrendészet tájékoztatása szerint azért nem csökken a torlódás, mivel a magyar kollégák létszámhiánnyal küzdenek, melynek okán nem tudnak újabb sávokat megnyitni a kamionos forgalom számára. Tudniillik, a határátkelők kapuinál egyszerre kell szolgálatot teljesítenie egy román és egy magyar határőrnek is. Ugyanakkor azt is közlik, hogy igyekeznek hatékonyan dolgozni, tartva magukat a 2-3 perc/kamion átlaghozidőhöz. 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: