2019-07-19 11:30:06• hírek • Bede Emőke

Még mindig túlzsúfolt a szatmári börtön. Mutatjuk, miért ülnek a legtöbben

Az Európa Tanács évente elkészíti azon kimutatását, melyben a nemzetközi szervezet 47 tagállamában tapasztalható börtönkörülményeket összesíti. A 2017-es évet summázó, áprilisban közzétett jelentősből többek között az is kiderült, hogy 2016 és 2018 között 6,6 százalékkal csökkent az érintett országok lakosságának bebörtönzési aránya: jelenleg 100 ezer lakosra levetítve 102,5 személy ül a hűvösön.

A legnagyobb mértékben Romániában csökkent a bebörtönzési arány, 2016 és 2018 között nem kevesebb mint 16 százalékkal esett vissza ez a ráta. Ugyancsak az élen jár ebben a kategóriában Bulgária is, ahol 15 százalékkal csökkent a bebörtönzési arány, Norvégiában pedig 11,6-tal. Ugyanakkor az Európa Tanácsban vannak olyan tagállamok is, számottevően megugrott a sittre küldött személyek száma, Izlandon példásul 25,4 százalékkal.


Az áprilisban közzétett kimutatás szerint kilenc tagállamból is súlyos túlzsúfoltságot jelentettek. Észak-Macedóniában példának okáért 100 helyre 112,3 főnyi börtönlakó jut, Romániában pedig 120,5 fő. A túlzsúfoltság top 3-jába rajtuk kívül még Franciaország került be, ahol 100 helyre 116,3 rabot szuszakolnak be. Ha már országunk felkerült erre az elismerésre cseppet sem méltó dobogóra, akkor megnéztük azt is, mi a helyzet a szatmári börtönnel. Városunk büntetés-végrehajtási intézete sem különb az többiektől: papíron mindösszesen 263 rabot szállásolhatnának el, ennek ellenére 445 ágy várja a lakókat. A börtön honlapja szerint jelenleg 348-an töltik büntetésüket a szatmári rácsok mögött, mely összességében 132 százalékos telítettséget jelent.

 

 

Ami az Európa Tanács által vizsgált országokban bebörtönzött elítéltek bűncselekményeit illeti, harmaduk valamilyen erőszakos cselekmény miatt pihenhet a hűvösön. Százalékos arányban kifejtve: 13,1 százalékuk emberölés miatt került börtönbe, 10,5 százalékuk rablásért, 7,5 százalékuk szexuális erőszak miatt, 5,1 százalékuk pedig tettlegességért. A leggyakoribb bebörtönzési ok a 47 tagállam adatai alapján a drogkereskedelem, melyért az elítéltek 16,8 százaléka ül, de majdnem ilyen „jól” teljesít a lopás is (15,6) százalék. Ezzel kapcsolatban az Európa Tanács közleménye kifejti, hogy noha a lopásos esetek száma évtől évre csökken, a kábítószer-kereskedelem egyre nagyobb teret hódít.


A szatmári börtönben ülők java része, pontosabban szólva 22,05 százaléka vagyon elleni bűncselekményt követett el, melyért 3 és 15 év közötti szabadságvesztést szabtak ki rájuk. 20 elítélt azonban több mint 15 éves börtönbüntetésüket tölti, 2-en pedig életük végéig a helyi büntetés-végrehajtási intézet lakója marad. Azt nemigen kell magyaráznunk, hogy ha ennyi embert ilyen kis helyre zsúfolnak össze, ott bizony nem fenékig tejfel az élet. Amellett, hogy rendszeresen szerveznek nekik foglalkozásokat, folytathatják tanulmányaikat, hódolhatnak hobbijuknak, a rabok számos olyan szabálysértést is elkövetnek, melyért fegyelmi bizottság elé kell állniuk. A tavalyi évben a fogvatartottak magaviseleti problémáival foglalkozó bizottság 140 alkalommal ült össze, ám végül csak 127 ügyet kellett részletesen kivizsgálni. Ezek jelentős része, szám szerint 95 büntetés kiszabásával végződött, 32 ügyben azonban a bizottság megszüntette az eljárást.


Felvetődik a kérdés, hogy miként lehet egy életét egyébként is rácsok mögött töltő személyt újfent megbüntetni? Nos, erre is megvannak a megfelelő módszerek. A fegyelmi bizottság döntése alapján 32 rabot figyelmeztetésben részesítettek, 11-nek megtiltották, hogy részt vegyenek az odabent szervezett kulturális, művészeti vagy sporteseményeken, 11-től megvonták a munka lehetőségét, 24 férfinak megtiltották, hogy a börtön saját boltjában vásároljon, 16-an a szabályszegés miatt egy időre nem fogadhattak látogatókat, egyetlen esetben pedig úgy döntött a bizottság, hogy elkülöníti a többiektől a fegyelmezetlen elítéltet – derül ki a helyi börtön 2018-as tevékenységi jelentéséből

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: