2015-04-30 16:16:02• hírek • Szatmár.ro

Még mindig nem tudni, hogy ki lesz a magyar előadó a városnapokon

A polgármesteri hivatalnak nem felelt meg az RMDSZ-frakció által javasolt Demjén Ferenc.

"Polgármester úr! Nem tartjuk helyénvalónak, hogy a sajtóból kell értesülnünk arról, hogy az RMDSZ-frakció kellett volna javasoljon magyar fellépőt a városnapokra! Ráadásul a rendezvény előtt pár héttel!" - kezdte a csütörtöki tanácsülésen mondanivalóját Magyar Lóránd, a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.

Magyartól megtudtuk: az RMDSZ már tett egy ajánlatot magyar fellépőre, ám azt a polgármesteri hivatal visszautasította. Demjén Ferencet és zanekarát javasolták városnapi magyar fellépőnek. "Szatmárnémeti lakosainak 35 százaléka magyar nemzetiségű, a fellépés díja pedig jóval kevesebb volt, mint a rendezvény költségvetének 35 százaléka. Ehhez képest a szervezők soknak találták Demjénék árát" - magyarázta a Szatmár.ro-nak a frakcióvazető.

Mint megtudtuk, most újabb fellépő után néznek, bár kevéssel a rendezvény előtt már nagyon nehéz lesz minőségi és árban is megfelelő zenekart szerződtetni. A városnapokat május 29. és 31. között rendezik, a magyar fellépő számára pénteken 21 órára van fenntartva egy óra.

Magyar a tanácsülés keretében azt is szóvá tette, hogy a város 35 százalékos magyarsága nem csak egy, hanem több magyar fellépőt is megérdemelne...

Demjén Ferenc - túl drága volt a Polgármesteri Hivatalnak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: