2020-06-05 08:30:06• hírek • Bede Emőke

Még mindig Romániában történik a legtöbb tragikus kimenetelű közlekedési balesetet

Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétette a 2019-es évre vonatkozó összesítését, mely szerint Romániában a tavalyi esztendő során nem kevesebb mint 31 146 olyan közlekedési baleset történt, melyben személyi sérüléssel is járt az anyagi károkon túl. Ezeket a statisztikusok több paraméter alapján vizsgálták, majd számos következtetést vontak le.

A Hotnews által idézett jelentés szerint a Románia területén jegyzett közlekedési baleseteknek csupán csak a 10 százaléka történt a sötétség miatt. 85 százalékuk száraz útfelületet következett be, a „leghalálosabb nap” pedig országos szinten a csütörtök volt, viszont néhány megyében előfordulhat, hogy a fekete csütörtök épp keddre vagy szerdára. A legveszélyesebb hónap a július és az augusztus volt 2019-ben, a legkevesebb baleset pedig februárban történt. Az INS által közölt adatok arra is rávilágítanak, hogy az előző évek tendenciái mit sem változtak a a tavalyi évben, továbbra is Romániában vesztette életét a legtöbb ember közúti balesetekben – írja a Hotnews.ro.


A legtöbb, személyi sérüléssel is járó incidensben két autó vált érintetté (15 812 eset), majd jócskán lemaradva érkeznek a listán azok, amelyekben egy autó és egy gyalogos volt a "főszereplő" (8176 eset). A sort pedig azon közúti balesetek kategóriája zárja, melyben egyetlen egy kocsi volt az esemény elszenvedője.


2019-ben a közlekedési balesetekben több mint 41 533 személy volt érintett. Túlnyomó többségük (25 786) a 30+ korcsoportból került ki, 7 515-en 20 és 29 év közöttiek voltak, 8232-en pedig még a 20. életévüket sem töltötték be, amikor elszenvedték a balesetet.


Ami pedig a baleset felelősségi kérdését illeti, 18 015 esetben az autóvezetők hibáztak, 4429 alkalommal a gyalogosok, és 3383-ször egy óvatlan biciklis miatt történt az incidens. A fennmaradó 1772 balesetetpedig a motorosok, a robogósok, a tömegközlekedési eszközök, a teherszállító járművek, valamint a traktorok okozták, ahogyan azt a következő grafikonon is mutatjuk.

 


Szatmár megye a biztonságosabb megyék között

Amennyiben megyékre lebontva is megvizsgáljuk az INS statisztikáit, kiderül, a legtöbb baleset Bukarestben történik, viszont ez olyan szempontból nem meglepő, hogy itt van a legtöbb autó forgalomban. A fővárost Kolozs, Iasi, Prahova és Konstanca megyék követik. A lista másik végén pedig Kovászna, Tulcea, Szatmár és Tulcea megyék foglalják el az utolsó három helyet, tehát ezek területén történt 2019-ben a legkevesebb közúti incidens.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: