2010-01-26 13:08:11• hírek • Gozner Gertrud

Még lehet jelentkezni az Ötletbörzére

Ha valaki játszadozik a gondolattal, hogy megmérkőzzön az Ötletbörze versenyen, az most még megteheti és bekapcsolódhat a fiatal vállalkozók idei megméretésére - tudtuk meg Herczeg Carmela projektfelelőstől. A jelentkezések végső leadási határideje március 18.-án van - nyilatkozta lapunknak a versenyt meghirdető Hans Lindner Alapítvány munkatársa.

Jelenleg a Fit for Business szakasz zajlik, amelynek keretén belül a tanárok és a diákok egyszerre vehetnek reszt a vállalkozás-oktatáson. Az ingyenes kurzusokra bárki jelentkezhet, akik elgondolkodott a cégalapítás lehetőségén. Azok a diákok akik szeretnének az Ötletbörze versenybe beiratkozni, még két tréningen vehetnek részt a projekt leadása előtt. A Vállalkozástervezés, illetve A pénzügyi terv című előadások a segítségükre lehetnek a projektjük megírásában - magyarázta lapunknak Herczeg.

Egy későbbi munkahely megszerzésében szintén nagy segítségére lehet a diákoknak a Fit for Job című program - fejtette ki az alapítvány munkatársa. Négy délután alatt a diákok használható, praktikus tanácsokat kapnak szakemberektől egy európai szintű CV megírásához, egyúttal több mindent megtudnak az állásinterjúról, a non-verbális kommunikációról és a munkaerőpiacról is - tette hozzá a projektfelelős. Az Ötletbörze és annak alprogramjai a tárgyilagos, praktikus tudást helyezik előtérbe, lehetőség nyílik a hallott információk gyakorlatba ültetésére - hangsúlyozta ki Herczeg.

Az Ötletbörze Verseny az idén március 26-án kerül megrendezésre. A legjobb csapatoknak az idén is nyári business tour-t szervez az alapítvány, amely összeköti a szórakozást a fejlődés lehetőségével, a fiatalok új emberekkel, új tájakkal, új vállalkozási ötletekkel és megoldásokkal ismerkednek meg ezáltal.

Ugyancsak az Ötletbörze keretén belül a Hans Lindner Alapítvány középiskolás osztályok számára vállalkozástani előadásokat szervez. Így a diákok egy új közegben, kötetlenül ismerkedhetnek meg a vállalkozástan érdekességeivel, illetve életbe ültethetik saját gondolataikat, terveiket - fejtette ki a projektfelelős. Az alapítvány az iskolaév végéig várja azon osztályfőnökök, osztályfelelősök vagy tanárok jelentkezését, akik szeretnének iskolai osztályuk részére néhány fejlődéssel teli érdekes délutánt nyújtani a Hans Lindner Oktatóközpontban. További információkat a www.fundatiahanslindner.ro honlapon kaphatnak az érdeklődők.


A szervezők az Ötletbörzén résztvevők számára négy szakaszra osztották fel a programot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: