2012-05-15 12:33:18• hírek • Kocsis Zoltán

Még két nap a Szatmáron Készültig

Idén harmadik alkalommal szervezi meg a Német-Román Gazdasági Egyesület (DRW), a Kisiparosok Kamarája és a Grand Mall a Szatmáron Készült termékmustrát. A rendezvényhez csatlakozik a polgármesteri hivatal is az általa életre hívott „Kiváló Szatmári Készruha Központ" kiállítással.

A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Dan Brumboiu, a DRW elnöke elmondta, hogy végül 67 cég vesz részt az eseményen, bemutatva termékeit, tevékenységi körét. Ezek a cégek vagy teljes egészében vagy csak részben német tulajdonban vannak és nagy részük tagja a DRW-nek vagy a Kisiparosok Kamarájának.

Hölczli József, a Kisiparosok Kamarájának elnöke kifejtette, hogy a rendezvény első számú célja a kisvállalkozások támogatása. Szerinte a hasonló kiállításokon lehet lemérni, hogy egy adott cég versenyképes-e a bel- és a külföldi piacokon és azt is, hogy adott esetben mi hiányzik ehhez. „Szeretnénk jelezni az egyetemisták felé is, hogy hazajöhetnek Szatmárnémetibe, mert szükség van a munkaerőre és a kreativitásukra is", fejtette ki. Hölczli örömének adott hangot, hogy a német és az osztrák delegációk tagjaként Szatmárnémetibe érkezik Cristoph Bergner, a Németország határain kívül élő németekért felelős államtitkár is, aki tárgyal a helyi önkormányzatok vezetőivel is.

A Szatmáron Készülttel párhuzamosan, szintén a Grand Mallban kerül megrendezésre első alkalommal a „Kiváló Szatmári Készruha Központ" kiállítás is. Amint azt Ilyés Gyula polgármester elmondta, tíz cég, öt divattervező, egy hairstylist és két modellügynökség összesen ötven modellje mutatja majd be a szatmári konfekció legjavát. „Két célt szeretnénk elérni. Egyrészt, hogy segítsünk piacot találni a kisebb cégeknek, másrészt, hogy a publikum jól érezze magát. Ugyanakkor szükség van arra, hogy tudatosítsuk az emberekben: a szatmári konfekció ipari minőséget termel, ráadásul munkaerőre van szüksége", mondta a polgármester.

Mind a Szatmáron Készült, mind pedig a Kiváló Szatmári Készruha Központ kiállításait és eseményeit a Grand Mallban lehet megtekinteni, nyomon követni, csütörtök 11.00 órától szombat estig, napközben 10 és 18 órák között. Divatbemutatótól kezdve menedzsereknek szóló szimpóziumig sok színes programmal várják az érdeklődőket a kiállítók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: