2010-01-26 08:46:13• hírek • Szatmár.ro

Még igényelhető az oltás

Ezen a héten még ingyenesen igényelhetik a diáklányok a méhnyakrák elleni, HPV-vakcinát.

Az Egészségügyi Minisztérium az eddigi két kudarcba fulladt méhnyakrák elleni oltási kampányt kiterjesztette a 12-24 év közötti lányokra és fiatal nőkre, az igénylésekkor pedig előnyt élveznek az iskolai vagy egyetemi tanulmányokat folytató fiatalok. Január 29-ig, péntekig tehát még igényelhető az iskolaorvosoknál illetve a háziorvosoknál a méhnyakrákot okozó humán papillomavírus (HPV) elleni oltás.

Az immunizálás pedig nagyon fontos lenne, hiszen a méhnyakrák, sajnos, igen nagy számú nőt érint: évente 500 ezer új esetet diagnosztizálnak, a betegek 30 százaléka pedig 15 és 44 év közötti. Európa-szerte 18 percenként szedi áldozatát ez a borzasztó betegség, Romániában pedig 6,3-szor magasabb ez az arány, mint az Európai Unió többi országaiban.

A HPV-elleni oltás, a rendszeres szűrésekkel, több mint 90 százalékkal csökkenthetné a méhnyakrák kialakulásának veszélyét - azonban Romániában még igencsak ódzkodnak a vakcinától, annak ellenére, hogy például Olaszországban a lánygyermekek kötelező oltásai között szerepel, így ott mára drasztikusan lecsökkentek a méhnyakrákos esetek.

A vakcina megjelenése óta 36 millió dózist, azaz 12 millió oltást adtak be szerte a világon. Egy három oltásból álló kezelés, a szervezetbe juttatott antigén több mint hat évre elegendő antitestet termel, amely leköti, illetve semlegesíti a HPV-vírust.

Romániában naponta négy nő hal meg méhnyakrákban. A HPV elleni oltással és a rendszeres nőgyógyászati szűréssel azonban mindez kivédhető.


A méhnyakrák elleni oltás védelmet biztosít
A méhnyakrák elleni oltás védelmet biztosít


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: