2017-08-01 11:17:17• hírek • Szatmár.ro

Még idén felújítják a kitámasztott házat

A legutóbbi városi tanácsülésen egy határozat kapcsán került szóba a Rindunelelor utca 1. szám alatt található épület ügye. Ha ez így, cím alapján nem ismerős, akkor elmondjuk: a sokak által kitámasztott házként emlegetett épületről van szó.

Egy, még tavalyi bírósági döntés értelmében a lakók mellett a polgármesteri hivatal és az állam (pontosabban a pénzügyminisztérium) kell kifizesse a felújítás, biztonságossá tevés költségeit. A veszélyessé válás pillanatában, 2011-ben ugyanis a lakók mellett a polgármesteri hivatalnak és az államnak is volt tulajdonrésze az épületben.

A felújítás ára 440 ezer lej, ehhez jön még az áruforgalmi adó. A bírósági határozat szerint az épületet használható, lakható állapotba kell hozni, tehát – ahogy a polgármester fogalmazott – nem egy teljes körű luxusfelújításról, hanem az épület állapotának a feljavításáról van szó.

A munkálatokra szánt összeget már az év elején elkülönítette a polgármesteri hivatal a költségvetésben. Felvették a kapcsolatot a lakókkal is, akik vállalták, hogy a saját részüket kifizetik. Ez gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy a polgármesteri hivatal elvégezteti a munkát, a hat családból álló lakóközösségnek pedig három éve lesz törleszteni a rájuk eső, amúgy kamatmentes adósságot. A Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság részéről is pozitív a hozzáállás.

"Bízunk benne, hogy még az idei évben sikerül befejezni a munkát és eltüntethetjük Szatmárnémeti egyik szégyenfoltját" - nyilatkozta Kereskényi Gábor polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: