2011-04-20 16:42:28• hírek • Szatmar.ro

Kétszer leaszfaltozzák, jövőre mégis felszedik

Bő fél éven belül másodszor aszfaltozzák le a Closca sugárutat a Lucian Blaga sugárúttal összekötő Rosetti utat. Az aszfaltrétegnek biztosan nem kell többet tartania, mint egy év: 2012 elején ugyanis teljes mértékben felbontják majd az útszakaszt.

Szatmárnémeti lakosai és főleg autósai számára az utak minősége jelenti a legfőbb elégedetlenkedési forrást, míg a polgármesternek az egyik legnagyobb fejfájást. Ilyés Gyula elmondása szerint a város úthálózata olyan rossz állapotban van, hogy az egy igazi ördögi kört alkot a város vezetői számára.

Ilyés a keddi sajtótájékoztatón beszélt Szatmárnémeti útjairól, amely során kiemelte: a város utcáinak 80%-a alatt az alap legalább 50-60 éves és ez az idő múlásával a különböző természeti folyamatoknak köszönhetően igen megromlott. Éppen ezért a folyamatos újraaszfaltozás csak ideiglenes megoldás, ráadásul igen költséges. A végleges megoldásra, az alapok felújítása viszont horribilis összegekbe kerülnek. „Így hát évről évre azzal a tudattal kezdünk hozzá az aszfaltozásokhoz, hogy tudjuk: még a legjobb minőségű aszfalt sem tartana ki sokáig. Egyéb fontos fejlesztésektől kell elvonni évről évre komoly összegeket, azzal a tudattal, hogy ez csak egy rövid távú megoldás", mondta a polgármester.

A helyzetet remekül példázza a Rosetti út. A Closca és a Lucian Blaga sugárutakat összekötő utat az ősszel aszfaltozták újra, ráadásul a Technic Assist hibájából egy gyenge minőségű burkolat került rá, amely idén tavasszal felháborító állapotba került. A nevezett cég napjainkban kénytelen ismét leaszfaltozni az utat, hogy az használható legyen, legalább egy évig. Jövőre ugyanakkor ugyanis az egész útszakaszt felszedik majd!


Rosetti két felújítás között
Rosetti két felújítás között


A környék közművesítése ugyanis komoly gondot okoz az ott lakóknak, a jelenlegi vezetékek ugyanis képtelen megfelelni a jelenlegi terhelésnek. Ráadásul a Blaga sugárúton található aluljáró nagy esőzéseket követően gyakran tóvá válik, aminek szintén az az oka, hogy a hirtelen jött nagy mennyiségű esővizet a csatornarendszer képtelen elnyelni. E két problémának legideálisabb megoldása, hogy a Blagát összekötik a Closcával, ez az egy méter átmérőjű vezeték pedig a Rosetti alatt halad el.

Rosetti két felújítás között


Rosetti két felújítás között


Rosetti két felújítás között



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: