2020-01-09 09:54:11• hírek • Bede Emőke

Még ebben az évben átadhatják Szatmárnémeti elkerülő útjának egy szakaszát

Szatmár megye nemrégiben kinevezett kormánybiztosa, Radu Bud szerdán terepszemlét tartott a szatmári körgyűrű építkezési területén – tájékoztatta híroldalunkat a prefektusi hivatal.

Noha a kivitelezés befejezésére első körben 2020 decemberét jelölték ki, a nagyfeszültségű vezetékek, valamint a gázvezetékek áthelyezése körül adódó nehézségek miatt a munkálatok megkéstek. A jelenlegi állás szerint a körgyűrű megépítése 2021 júniusában fog finisbe érni. Jó hír azonban, hogy a legnehezebb feladatokat már sikerült teljesíteni: a Szamoson átívelő híd fémszerkezetét már teljes egészében felhúzták, így a csapat nekilátott a gyalogosoknak szánt járdákat tartó konzolok felszereléséhez.


Radu Bud a helyszínen egy találkozót hívott össze, melyen az Itinera SPA képviseletében részt vett Fernando Lopes projektvezető és Giorgio Gasparetto építési munkavezető is. Mint kiderült, az elkerülő út munkálatainak 50 százaléka elkészült, mi több, akár arra is lehet esély, hogy még ebben az évben, a nyár folyamán átadhatják a forgalomnak a Károlyi utat az Aurel Vlaicu sugárúttal összekötő szakaszt, beleértve az új hidat is, ezzel hozzájárulva a Szatmárnémetin áthaladó forgalom felgyorsításához.



Az elkerülő útról szóló, 68 millió euró + áfa összértékű szerződést egyébként még 2015-ben írták alá, a szemmel látható munkálatok azonban csak 2018 júniusában kezdődtek meg. A 19,54 km hosszú elkerülő építése egy olasz háromtagú konzorcium (Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL) feladata. A majdnem 20 kilométerből 14 kilométer menetirányonként kétsávos lesz, a fennmaradó részen pedig menetirányonként egy-egy sáv áll majd az autósok rendelkezésére.


Az elkerülő út vonalán két vasúti felüljárót is ki kell majd alakítani, illetve négy darab főút-becsatlakozást. Emellett lesz egy pihenőhely is, ahol a személyautók mellett a kamionok és az autóbuszok is megállhatnak szusszanni egyet. A tervek szerint a pihenőben kényelmesen el lehet majd fogyasztani akár az uzsonnát is, hiszen erre a célra padokat és asztalokat helyeznek ki. A konzorcium által rendelkezésünkre bocsátott részletes beszámoló szerint még egy benzinkút is helyet kap majd a pihenőnél. Annak érdekében, hogy az elkerülő út szerepét maradéktalanul be tudja majd tölteni, a Szamoson egy 651,1 méter hosszú híd fog átívelni a Dana Hotel közelében, összekötve ezzel a két partot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: