2010-02-19 20:53:22• hírek • MTI

Medvekirályság lett Székelyföld

A medvék egyre nagyobb biztonságban érezhetik magukat Székelyföldön, ahol az elmúlt években jelentősen megcsappant az érdeklődés az állatok vadászata iránt.

A Hargita megyei állami erdészet vezetői szerint drasztikusan csökkent azok száma, akik hajlandók szervezett vadászat keretében a medvék nyomába indulni. Catalin Mutica, a Hargita megyei állami erdészet vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta: tavaly ősszel csak négy medvét lőttek ki a vadászok, 2008-ban viszont majdnem négyszer nagyobb volt a zsákmány.

A szakemberek szerint a medvevadászat iránti csökkenő érdeklődés évek óta tart, amit részben a gazdasági válsággal magyaráznak. Romániában általában a külföldiek hódolnak ennek a hobbinak, ami cseppet sem olcsó, hiszen egy kilőtt medve ára rendszerint 5-10 ezer euró között váltakozik.

A vadászok azonban előre nem tudhatják pontosan, hogy mennyire drága medvét ejtettek el. Így egy vadászat után a zsákmány akár csak 3 ezer euróba kerülhet, de van olyan példány is, amelyért 15 ezer eurót kell fizetni.

A Hargita megyei állami erdészet az ebből befolyó összeget a többi állat etetésére fordítja a téli hónapokban. Becslések szerint a hargitai állami tulajdonú erdőkben körülbelül 370 barnamedve tanyázik, de számuk sokkal nagyobb lehet a magánerdészetekben élő példányokkal együtt. Románia Európa legnagyobb barnamedve-populációjával rendelkezik, számukat ötezerre becsülik.


Nincs pénz a vadászatra, vidámak a medvék
Nincs pénz a vadászatra, vidámak a medvék


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: