2009-07-07 14:43:33• hírek • MTI

Medvegyev ismét találkozott Obamával

Minden tekintetben gyümölcsözőnek bizonyult Barack Obama amerikai elnök első oroszországi látogatása - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő, amikor kedden a Kremlben ismét találkozott Obamával.

A két politikus a hétfőn kezdődött moszkvai orosz-amerikai csúcstalálkozó keretében immár másodszor találkozott, s ezúttal várhatóan megvonják a korábban mélypontra került kétoldalú viszony javítását célzó csúcs eredményeit.

Medvegyev megjegyezte, hogy Obama látogatása minden tekintetben tartalmasnak bizonyult, a tárgyalások az együttműködés minden területét - külpolitikát, kétoldalú viszonyt, gazdaságot, a humanitárius szférát - felölelték.

Obama jónak mondta Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel kedd reggel folytatott eszmecséjét, megjegyezve: Medvegyev és Putyin szemléletmódja nagyon közel áll egymáshoz. Korábban zavart okozott Moszkvában, hogy Obama a múlt héten egy nyilatkozatában úgy vélekedett Putyinról, hogy fél lábbal a múltban él.

Az orosz és az amerikai elnök újabb megbeszélésének hangulatára jellemző, hogy baráti kézfogással köszöntötték egymást, sőt Obama vállon veregette Medvegyevet. A két politikus a találkozó kezdetén néhány szót váltott angolul, majd tolmács segítségével folytatták az eszmecserét. A sajtó számára nyilvános első néhány perc múltán, amikor távozásra kérték az újságírókat, Obama angolul közölte velük, hogy "ez minden", majd oroszul köszönte meg munkájukat.


Obama és Medvegyev - egy új barátság kezdete?
Obama és Medvegyev - egy új barátság kezdete?


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: