2010-09-29 15:23:13• hírek • Szatmar.ro

Mediterrán darab, szibériai körülmények

Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiájával indítja az évadot a szatmárnémeti Harag György társulat.

Az október elsején bemutatandó, Keresztes Attila által rendezett mű az ígéretek szerint könnyed szórakozást nyújt a közönség számára. A közel négyszáz éve írt darab a mai napig óriási sikernek örvend és az egyik legjátszottabbként van számon tartva.

A helyszín egy olasz kikötővároska, ami a pletyka és a címben is szereplő csetepaté melegágya. Két család asszonyainak marakodásai fordítják fel a kisvárost. A halászatból hazaérkező férjek eltúlzott történeteket hallanak, amik alapján igazságot szeretnének tenni, így fokozódik a baj. A darab végére azonban természetesen minden jóra fordul és együtt örülnek az életnek, a szerelemnek.

Az élet azonban úgy tűnik jóval cinikusabb, mint a színházi világ komédiái. A szatmári színészek ugyanis 17 fokban kénytelenek próbálni napi két alkalommal, összesen 8-10 órát. A fűtést nem indíthatják be mivel egy kormányrendelet alapján a tavalyi költségeket 20%-al csökkenteni kell, így az akkori minimális fűtésköltséget jócskán le kell redukálnia a társulatnak. Az abszurd helyzet akár egy színdarab része is lehetne, amiben mindenki az érdemeinek fordítottját kapja. A kormány döntése alapján ugyanis a színház úgy tűnik már tavaly hibázott. Ahhoz ugyanis, hogy idén a minimális körülmények biztosítva lehessenek, tavaly pocsékolni kellett volna. Ezt azonban elmulasztotta a társulat, így jutalmuk a betegség és a méltatlan körülmények.

A társulat tagjai és vezetői azonban jelenleg még kitartanak, bár nem látják a problémák megoldását. Nem kívánnak a közönséggel szemben méltatlanok lenni, hiszen értük játszanak, ugyanakkor a jelenlegi körülményeken sem tudják hogyan lehetne változtatni, hiszen az abszurd rendelet megköti kezüket.

Nagyszebenben például az ottani színtársulat az előadás hozzávetőleges 75%-nál leállt a darabbal és közölte, hogy a jelenleg megengedett költségek értékének megfelelően ennyit játszhattak.

Az érdekes, talán kissé szélsőséges, de nem elítélendő figyelemfelkeltéstől a megyeközpontban nem kell tartanunk, azonban kérdéses, hogy meddig lehet ilyen körülmények között Thália szolgálatában állni.

Stier Péter vezér- és Keresztes Attila művészeti igazgató ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy az áldozattal járó munkának már gyümölcse is ízlelhető, hiszen a felnőtt bérletes előadások száma egy újabbal bővült és úgy tűnik, a diákbérletek esetén is ezzel számolhatunk.


Hideg körülmények között meleg fogadtatásra számítanak
Hideg körülmények között meleg fogadtatásra számítanak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: