2005-11-28 11:17:09• hírek • Szatmar.ro

Egy hét belpolitikája

A tétlenség hete: sokszor már tehetetlenségnek tűnt a román politikusok tétlensége.

A tétlenség hete

A román belpolitika szereplőit olyan mérvű tétlenség jellemezte az elmúlt hét folyamán, hogy az sokszor már tehetetlenségnek tűnt az elemzők számára. A hatalmi ágak – a kormány, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás – működéséből hiányzik az összehangoltság. Az államelnök alkalmatlan a közvetítésre, szándékai is némileg mások. A politikai rendszert a növekvő zűrzavar jellemzi, és ez kihat a társadalomra is.

A zűrzavarnak két látványos megnyilvánulása volt az elmúlt héten. Az egyik a költségvetés kalandja a parlamentben, a másik a pedagógussztrájk elképesztően határozatlan kormányzati kezelése.

Az oktatást egyfolytában prioritásnak nevezik a kormánypártok, ám finanszírozására nevetségesen kicsi pénzt szántak. Úgy is mondhatnánk: az oktatás pitiáner finanszírozása azonnal leleplezi a költségvetés ellentmondásait, illetve elvi megalapozatlanságát. Magyarán: ez a költségvetés még mindig a gazdasági elit egyes csoportjainak elvárásai szerint készült.

Az oktatási ágazatban dolgozók túlnyomó többségének fizetése 5-7 millió bruttó körül mozog. Hja, ők nem tartoznak semmiféle elithez. (A szellemi elitnek Romániában legfeljebb a fogalma létezik.) Ráadásul az ágazat infrastruktúrája a nevetségességig elavult – ha tehát valahol szükség van a kormányzati szemléletváltásra és felelősségvállalásra, akkor az biztosan ez a terület. Ezt az éhségsztrájkoló pedagógusoktól kezdve a szakszervezeti kalandorokig mindenki érzi, tudja –a kormányt kivéve.

Bizonyára nem véletlen, hogy a közvélemény szemében a kormánykoalíció népszerűsége egyre csak zsugorodik. A PSD és a PRM viszont mind feljebb kapaszkodnak a népszerűségi listán. Ez nem meglepő. Hiszen a Tăriceanu-kormány a koalíció legalapvetőbb választási ígéreteit sem képes betartani. Băsescu államelnök ugyan még mindig elég népszerű, de kezd kiismerhetővé válni, és az is észrevehető, hogy hány pénzt érnek demokrata talpnyalói.

Ellenzéki oldalon Geoană bőszen harcol a PSD-kép javításáért, de pártelnökként így sem elég aktív. Pártját továbbra is a korrupció gyanújának árnya lengi körül – azaz a PSD még mindig Haysam, Iacubov és Tender pártjának látszik. Meg az Iliescu pártjának – akinek nyugdíjba vonulását hiába tervezték egykori tanítványai.

A román belpolitikára továbbra is jellemző, hogy a szavak és a tettek ritkán találkoznak. Az elmúlt hét végén a PNL és a PD vezetői lelkesen megállapodtak abban, hogy ezután mindig a ”narancs jegyében” fognak fellépni, testvéri őszinteséggel és összefogással. A mostani hét végére azonban egy különös malőr jutott: Tăriceanu a sajtóból értesült arról, hogy Băsescu a Victoria Palotában fog vendégeskedni – a kormány és a pedagógus-szakszervezetek közötti megbékélésen munkálandó.

Mit is érthetnek ebből a pedagógusok? Ők, akik mindennapi munkájuk révén kétségkívül fontos közvélemény-formáló szerepet játszanak, a tavaly ilyenkor még, választópolgárokként határozottan kiálltak a PNL és a PD mellett. Mára meg odajutottak, hogy PSD-s szakszervezeti vezetők beintésére várva figyelik, egyre lehangoltabban, a saját ügyük kilátástalanságát.

Az igazság az, hogy a pedagógus-sztrájk kimenetelével kapcsolatban nemcsak Tăriceanu, de Băsescu is elszámította magát. Azokkal kezdtek packázni, akiknek hatalmukat köszönhetik. A számlát azonban benyújtották nekik, s most ki kell egyenlíteni – még akkor is, ha az valóban nem könnyű… A tétlenség ilyenkor a leghaszontalanabb időhúzás.

(sk)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: