2010-07-19 13:38:24• hírek • Póti Orsolya

„Strand” nyílt Szatmárnémetiben

Szombattól vízzel teli medence várja a fürdőzni vágyókat a Szatmár Megyei Ifjúsági Strandtábor területén, azonban a felújított medencét csak a 14 és 35 év közötti korosztály  használhatja.

Szatmárnémetiben néhány hetes felújítási munkálatok után megnyitották a tábort a fürdőzni vágyók előtt is, azonban a felújított medencét csak a lakosság egy része használhatja. A bejáratnál kifüggesztett tábla szerint a nyugdíjasok nem léphetnek be a tábor területére, és csak a 14-35 év közötti korosztály veheti igénybe a medencét. A harmincöt éves korhatárt szigorúan veszik, de az ennél idősebb szülők is bemehetnek gyermekeikkel a tábor területére, csak éppen nem fürödhetnek.

A Ifjúsági Strandtábor igazgatósága megpróbálta megoldani korábban azt, hogy a 35 évnél idősebbek és a nyugdíjasok is használhassák a medencét, de sajnos ez lehetetlennek bizonyult. Miszerint az intézmény ifjúsági táborként működött és működik, a minisztérium csak a fiataloknak adott engedélyt a fürdőzésre.

A medencét most nem termálvízzel, hanem a várostól kapott hideg vízzel töltötték föl, és sikerült ezt tisztítóberendezéssel ellátniuk. A szűrő- és tisztítóberendezés közel egy évig tartja majd tisztán a medencét. A bejáratnál a fürödni vágyók 18 éves korig 10 lejt kell fizessenek, a 18 éven felülieknek pedig 20 lejbe kerül a belépőjegy.

Kovács Máté az Ifjúsági igazgatóság aligazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta: a közeljövőben egy műfüves futballpályát is létrehoznak itt.



Használható a strandtábor területén lévő medence
Használható a tábor területén lévő medence


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: